A személyes kapcsolatok teszik élővé a gyülekezetet

Ünnepi Istentiszteleten iktatták be hivatalába a Tatai Református Egyházközség új lelkipásztorát, dr. Szabó Elődöt, akit ez év áprilisában választottak meg. A tavalyi évben megüresedett lelkészi állásra az egyházközség presbitériuma dr. Szabó Elődöt hívta meg. A választásra jogosultak titkos szavazással döntöttek mellette. Dr. Szabó Előd 1975-ben Kaposváron született hétgyermekes lelkészcsaládban. Teológiai tanulmányait a Károli Gáspár Református Egyetemen végezte, doktori fokozatát 2010-ben summa cum laude minősítéssel szerezte.

 

- 1999-től egy esztendőn át Dr. Márkus Mihály püspök úr, a Pápai Református Teológiai Akadémia Egyháztörténeti Tanszékének vezetője mellett ténykedtem részben mint segédlelkész, részben pedig mint egyháztörténeti tanszéki munkatárs. 2001-2002-ben egy esztendőt Tatán töltöttem beosztott lelkészként, majd 2002 augusztusában a Naszályi Református Egyházközség választott meg lelkipásztorának. A Pápai Teológián jelenleg is tanítok, s a Károli Egyetemen óraadóként dolgozom – foglalta össze szakmai múltját Szabó Előd.

Naszályról tehát nem kellett messzire mennie, ám az elválás nem volt könnyű. Az elmúlt tíz évben akadt bőven teendő, s közben egy gyülekezeti ház is felépült a községben.

- Nagyon megszerettem a naszályiakat, s a gyülekezeti otthon is a szívemhez nőtt, de Tatára is szívesen jöttem. Azt gondolom, a gyülekezet mindenre nyitott, s ezt meg kell ragadni. Alapvetően elfogadó ember vagyok, a békességre törekszem. A közeljövőben végiglátogatom a presbitereket, ahogy ezt azokkal a családokkal is tettem, akik gyermekét kereszteltem. Úgy gondolom, a személyes kapcsolatok teszik élővé a gyülekezetet, akkor érzi jól magát az ember a közösségben, ha ismeri az ott lévőket – vélekedett az új lelkész.

 

A beiktatáson közel ötven lelkipásztor áldotta meg dr. Szabó Elődöt, elsőként édesapja, majd dr. Márkus Mihály püspök. A sorban volt felesége is, Szabó Elődné Gyulai Melinda, akivel 2001-ben házasodtak össze. Azóta három gyermekük született, Benedek, aki már harmadikos, Emese, aki most kezdte az első osztályt és Imola, aki óvodába jár.

 

- Nagy izgalommal vártam a beiktatást, az első percekben szinte nem is tudtam összpontosítani. Aztán a megnyugvás és az öröm érzése töltött el – vallott érzéseiről Szabó Előd.

A meghitt hangulatú Istentiszteleten utolsóként Steinbach József püspök mondta el áldó szavait, s iktatta be dr. Szabó Elődöt, akit a tataiak nagy szeretettel fogadtak.