Építészeti nívódíjat kapott a Platán

A Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton II. díjat nyert a tatai Öreg-tó partján fekvő,  több mint háromszáz éves platánfa szomszédságában épült  Platán Café & Restaurant, Platán Várárok Vendégház. A díjjal kapcsolatos sajtótájékoztatót a tatai polgármesteri hivatalban tartották. Az ingatlanszakma nemzetközi szervezete, a FIABCI 1951-ben alakult, s 60 országban működik. A társaságot a világ több tízezer legkiválóbb ingatlanszakértője alkotja. A nemzetközi pályázatot 1992-ben írták ki először, ahol a világ legsikeresebb ingatlanfejlesztési projektjeit választják ki és jutalmazzák meg.

 

A sajtótájékoztatón Kispál Sándor, a Magyar Ingatlanszövetség főtitkára elmondta, hogy a FIABCI Magyar Tagozatát 1991-ben 21 taggal alapították, mára közel 400-an vannak. A Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot először 1997-ben rendezték meg.

- Szervezetünk célja, hogy a társadalmilag és kulturálisan is a legértékesebb ingatlanokat díjazzuk, ismertségüket növeljük, valamint, elérjük a magyar ingatlanfejlesztők részvételét a nemzetközi pályázaton is. A tatai Platán étterem és vendégház 27 induló közül nyerte el a második helyezést, melyhez gratulálok! Javaslom, hogy a nemzetközi mezőnyben is mérettessék meg magukat! – emelte ki a főtitkár.

Michl József Tata polgármestere elmondta, hogy a Platán étterem és vendégház tulajdonosa, Szeles László és az önkormányzat között kiváló az együttműködés. - Amikor az építkezés elindult, folyamatosan figyelemmel kísértük, s azt hiszem, az egész város és az ide látogatók legnagyobb örömére egy igen nívós beruházás valósult meg az Öreg-tó partján. Ha az egykori tatai mecénás Esterházy-család tagjai most itt lennének, ők is büszkék lehetnének erre a fejlesztésre. Köszönjük – hangsúlyozta a polgármester.

 

Markos Anikó a beruházás építésze kifejtette, hogy az induláskor – a tulajdonossal együtt - nem is gondolták, hogy ilyen sikert érnek el.

- A pécsi Zsolnay Kulturális Negyed előzött meg minket, mely nagyságrendekkel nagyobb létesítmény. A projektről pedig elmondhatom, hogy a tervezés és a kivitelezés is zökkenőmentesen, gördülékenyen történt, kiváló együttműködés volt mind a tulajdonos mind a többi közreműködő között. Mivel műemléki épületegyüttesről van szó, a hatósággal is sok egyeztetés zajlott, ám ez is szinte baráti hozzáállással történt.

 

Szeles László, tulajdonos megköszönte az elismerést, s a méltató szavakat, majd hozzátette, hogy mindez a megvalósításba bekapcsolódó összes személy és szervezet, cég, alvállalkozó közös összefogásának, minőségi munkájának eredménye.