Kiemelt rendezvények 2013-ban

Az alábbiakban a 2013-as tatai nagy rendezvények időpontjáról tájékozódhatnak a kedves olvasók. Bővebb információ a www.visittata.com oldalon érhető el. Az első, sokakat vonzó szabadtéri program a Szent György napi lovas áldás lesz április 26-28. között a Tatai és Térségbeli Lovasélet-fejlesztő Szövetség szervezésében. Ezt követi Pünkösdkor a Gyalogtúrázók XX. Országos találkozója, melyet idén Tatán rendeznek május 17-20 között. A találkozó központja az Öreg-tó Klub Hotel és környéke lesz.

A szabadidősportot kedvelők május 12-én vághatnak neki a 70. tó-futásnak, majd két hét múlva, május 24-26. között jön a Patara. A Hotel Gottwald népszerű zenekarokat hívott a városba, így például a Republic koncertezik náluk május 31-én, a Neoton június 21-én és az R-GO július 12-én.

A néptánc és népművészet kihagyhatatlan bemutatkozása, a Tatai Sokadalom ezúttal ismét az Angolparkba várja az érdeklődőket június 14-16. között.

A tavaly ötvenezer főt befogadó Víz, Zene, Virág Fesztivál szervezői június 28-30. között most is rengeteg vendégre számítanak. A fesztivál vendége idén Csehország lesz, így külföldi látogatókat is várnak szép számmal.

A II. Könnyűzenei és Művészeti Fesztivált július 26-28. közötti időszakra tervezik, idén másképp, de a fesztivál központja az Esterházy-kastély lesz továbbra is.

A Minimarathon jubileumi évhez érkezett: harmincadik évfordulójához. Ehhez méltó, ünnepi versenyt ígérnek a szervezők augusztus 3-án délután 4 órai kezdettel.

A komolyzenei hívei most is készülhetnek a Barokk Fesztiválra és mesterkurzusra augusztus 18-27. között.

A tavalyi, sikeres Kenyér és Bor ünnepet idén is megtartják az Esterházy-kastély környékén augusztus 17-19. között.

Szeptemberben pedig megint tófutásra készülhetnek a sportos tataiak 15-én.

A civil napok is jubiláló rendezvény: tizedszer mutatkoznak be a tatai és térségbeli civil egyesületek szeptember 14-21. között.

A Lovak és emberek – utcai lovasparádé – táltos-nap – lóvoda nap elnevezésű családi- és gyermekrendezvény tavaly nagy sikert könyvelhetett el, idén szeptember 28-án a lovarda udvarára várják az érdeklődőket.

Lesz Mikoviny Sámuel-emléktúra október 5-én, a szokáshoz híven.

Az Öreg-tavi Nagy Halászatot tizenkettedszer is megszervezik október 18-20. között.

A Kenderke Művészeti Iskola Márton-napi szólótáncversenye évről évre egyre több látogatót vonz, ezt november 15-17. között tekinthetik meg a művelődési házban.

Az Öreg-tó partján a Tatai Vadlúd Sokadalom november 29-30-án lesz, remélhetőleg most is több ezer madárral.

Az év utolsó rendezvénye pedig a szilveszteri futás december 31-én.