Új tablók Kertvárosban – ezúttal a pezsgőgyárról

Újabb tablóval gyarapodott a „Képek Kertváros múltjából” sorozat, mely a Deák Ferenc utcai élelmiszerbolt kirakatában tekinthető meg. A különleges kezdeményezést Horváthy Lóránt alpolgármester, Kertváros önkormányzati képviselője indította el még az elmúlt évben. - Kertváros történetében voltak olyan események, melyekről még az itt élők is keveset tudnak. Először az egykori lovas életre utaló tablókat helyeztük el a bolt kirakatában, hiszen majdnem száz éven keresztül országos hírű lovassport zajlott ezen a területen. Erre emlékezni kell, s tájékoztatni a lakosságot – vélekedett Horváthy Lóránt.

 

A történelmi dokumentumok, helytörténeti adatok összeállításában a Kuny Domokos Múzeum munkatársai segédkeztek. Kövesdi Mónika művészettörténész elmondta, hogy ez a városnak egy olyan része, ahol nyomokban sem lelhető fel a régi világ, mely viszont a tablókon megelevenedik.

 

- A múzeum sok-sok régi képet, tárgyat őriz ebből a korszakból. A most kikerült tablón az uradalmi pezsgőgyárat mutatjuk be, mely a második világháborúig virágzott Tatán. Raktárunkban van a pezsgők csomagolására szolgáló anyag, címke, és sok más érdekesség. Ezeket felhasználva alakította ki Görözdi Géza grafikus ezt a szép tablót. A pezsgőgyár az Esterházy-uradalom legfontosabb gazdasági egysége volt, ugye nem is gondolnánk – fejtette ki Kövesdi Mónika.

 

A pezsgőgyár, mely a Cseke-tó közelében helyezkedett el, még ma is áll, természetesen már nem zajlik benne termelés.

 - Ez egy igazán szép épület, melyet érdemes lenne a nagyközönség számára is megmutatni. Olyan érdekes fantázianevű termékek kerültek ki innen mint például Áldomás, Lakodalmas és a Billigom nevezetű pedig a német Willkommen szóból ered – ismertette Horváthy Lóránt.

A korabeli képekkel ékesített tablókat érdemes megtekinteni és a hozzá fűzött magyarázatot is elolvasni, ezzel is gazdagodik helytörténeti tudásunk.