„A szabadság kemény munkával megvalósítható”

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztek a körforgalomnál álló, zászlót formáló szobornál, majd a művelődési központban október 23-án a tataiak.

 

Az 1956-os emlékműnél Dózsa Eszter diákpolgármester mondott elsőként beszédet, melyben a forradalmat átélő diákokról szólt.

A ma Tatán élő Csics Gyula az ’56-os eseményeknek Budapesten lehetett tanúja, s naplót vezetett a dicsőséges időszakról. Dózsa Eszter kiemelte, hogy az akkori fiatalok a tanulás mellett komoly fizikai munkát is végeztek, hogy minden fillérrel hozzájárulhassanak a családjuk megélhetéséhez. Költői kérdésként tette fel:

 - Vajon miként élnénk meg mi a forradalmat? Lenne-e elég kitartásunk, erőnk? Sokan eljöttünk ma is, mert kötelességünk, hogy méltón őrizzük meg a hősök emlékét. ’56-ban elődeink a vérüket adták a hazáért – ma pedig sok fiatal külföldre költözik, egy jobb élet reményében. De nem szabad elfelejtenünk, hogy Magyarország belőlünk épül. Mi, fiatalok tudjuk megőrizni, ami szép és jó, és megváltoztatni azt, ami rossz – hangsúlyozta Dózsa Eszter.

 

A diákpolgármestert követően Michl József országgyűlési képviselő, polgármester osztotta meg gondolatait az ünneplő közönséggel.

 - 1956 szabadságvágyából akarunk 2013-ban is lelkesedni, tenni… Magyarország a második világháborúból éppen feltápászkodva kapta az ’50-es évek lelki, fizikai terrorját. Végiggondolva mindazt, ami hazánkkal történt, valóban azt mondhatjuk: maga a csoda, hogy megmaradtunk. A világ legnagyobb hadserege, a hatalmas és elpusztíthatatlannak látszó Szovjetunió és ideológiája ellen néhány lelkes kamasz és egyetemista szállt először harcba. Igaz, várni kellett még egy krisztusi kort, de Magyarország ezt is túlélte – fogalmazott Michl József, s így zárta beszédét: - A szabadság kemény munkával megvalósítható, ma már tudjuk is, ez nemcsak álom: most valósul.

 

A beszéd után az önkormányzat, az 1956-os tatai hősök, családtagjaik, intézmények és szervezetek, iskolák helyezték el koszorúikat az emlékműnél. A rendezvény a művelődési központban folytatódott, ahol a Tatai Református Gimnázium műsorát láthatták az érdeklődők Geiszelhardt Zsófia igazgató-helyettes rendezésében. A napot a dandárzenekar koncertje zárta a Szent Kereszt Plébániatemplomban.