A Fidesz-KDNP megnevezte önkormányzati jelöltjeit

Sajtótájékoztatót tartott tatai vár teraszán a Fidesz-KDNP szervezete, amelyen bemutatták a város képviselőjelöltjeit.

Michl József Tata első embere, aki az októberi választásokon ismét jelölt lesz,  köszöntője után elmondta, a jelölő gyűléseken dőlt el, hogy kiknek szavaznak bizalmat a két szervezet tagjai. Kiemelte, hogy lesznek személyi változások, és már elöljáróban köszönetét fejezte ki eddigi munkájukért azoknak, akik más feladatot kapnak a jövőben. A polgármester először a megyei lista várhatóan befutó helyeire a megyei és az országos választmánynak Tatáról javasolt személyekről beszélt. Ezek szerint dr. Szabó Gábor, a tatai KDNP szervezetének elnöke lesz az egyik jelölt (ő az eltelt négy évben kiemelten képviselte a várost a megyei testületben), a másik pedig Borsó Tibor, aki jelenleg, immáron nyolc éve az önkormányzat pénzügyi és városfejlesztési bizottságának az elnöke.

– A Fidesz és a KDNP tagsága is támogatta javaslatomat, így néhány körzetben új jelöltjeink vannak. Külön szeretném itt is megköszönni két képviselőnknek, Kaszál Józsefnek és Dinga Lászlónak nyolcévi munkáját, nagyon sokat tettek a városért, továbbra is számítok városépítő együttműködésükre – mondta Michl József, aki a 7-es körzetben, egyéniben is elindul.

Ezután ismertette az októberi önkormányzati választásra jelölt tataiak névsorát, akiket röviden be is mutatott.

Akik a régiek mellett új képviselők lehetnek: Viczenáné Czégény Ágnes közgazdász, aki a pénzügyi bizottság külső tagja volt az elmúlt négy évben, Dr. Beró Henrietta, a jogi tudományok kiváló ismerője, korábban a polgármesteri hivatal munkatársa is volt és Nágel Balázs művésztanár, előadó művész, aki több éve vállalkozóként dolgozik. – Különös felelősséggel tölt el bennünket mindaz, amit az elmúlt időszakban a tataiakkal közösen tehettünk a város fejlődéséért. Nemcsak önmagukban a fejlesztések, hanem egyszerűen a város igazi otthonná építése indulhatott el. Ezt szeretnénk közösen tovább folytatni – hangsúlyozta Michl József, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje.