Köztemetés

ÜGY LEÍRÁSA

 

A haláleset helye szerint illetékes települési önkormányzat gondoskodik az elhunyt személy közköltségen történő eltemettetéséről, ha

a) nincs vagy nem lelhető fel az eltemettetésre köteles személy, vagy

b) az eltemettetésre köteles személy az eltemettetésről nem gondoskodik.

A köztemetés elrendeléséről a Képviselő-testület által átruházott hatáskörben a Polgármester dönt.

 

KI JOGOSULT AZ ELJÁRÁSRA

A hatósági eljárás az ügyfél kérelmére indul.

A köztemetést a temetésre kötelezett hozzátartozó kérheti, amennyiben az eltemettetés aránytalanul megterhelné.

A temetőkről és temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 20. § (1) bekezdése kimondja, hogy a temetésről sorrendben a következők kötelesek gondoskodni:

  1. aki a temetést szerződésben vállalta,
  2. akit arra az elhunyt végrendelete kötelez,
  3. végintézkedés hiányában elhunyt temetéséről az elhalálozása előtt vele együtt élő házastársa vagy élettársa,
  4. az elhunyt egyéb közeli hozzátartozója a törvényes öröklés rendje szerint.

Az elhunyt személy utolsó lakóhelye szerinti települési önkormányzat

a) a költségeket hagyatéki teherként a területileg illetékes közjegyzőnél bejelenti, vagy

b) az eltemettetésre köteles személyt a köztemetés költségeinek megtérítésére kötelezi.

 

KÉRELEM BENYÚJTÁSA (HELYE, IDEJE MÓDJA)

Módja: A kérelem benyújtható személyesen vagy postai úton (az alábbi címre).

Ügyintézés helye: 2890 Tata, Kossuth tér 1.

Ideje:

Ügyfélfogadás

hétfő: 08.00 – 12.00 és 13.00-16:00

szerda:13.00 – 15.30

péntek: 8.00 – 12.00

 

KÉRELEMHEZ CSATOLANDÓ DOKUMENTUMOK

  • halotti anyakönyvi kivonat eredetben
  • halottvizsgálati bizonyítvány „IV. Hozzátartozó (temetést intéző) példánya” eredetben
  • a temetésre kötelezett írásbeli kérelme a köztemetés elrendelésére,
  • méltányossági kérelem esetén a temetésre kötelezett írásbeli beadványa indokolással és jövedelemigazolással ellátva.

 

Jövedelem:

Havi rendszerességgel járó jövedelem estén kérelem benyújtását megelőző hónap nettó jövedelméről, nem rendszeres (vállalkozás esetében is) jövedelem esetén a benyújtást közvetlenül megelőző 12 hónapról szükséges csatolni.

A jövedelmek az alábbi dokumentumokkal igazolhatóak:

nyugdíj, nyugdíjszerű ellátás, társadalombiztosítás keretében folyósított ellátások esetében a kifizető szerv igazolása, vagy a felvett ellátást igazoló szelvény, banki igazolás, bankszámlakivonat az ellátások összegére vonatkozóan a folyósító szerv tárgyévre kiadott igazolásával együtt;

alkalmazásban állók nettó jövedelméről munkáltatói igazolás;

vállalkozói tevékenységből származó jövedelmet az illetékes adóhatóság igazolása, illetve az adóbevallással nem lezárt időszakra vonatkozóan az egy havi átlagjövedelemről szóló – az igazolás kiadására jogosult általi – igazolás;

munkanélküli ellátás az ellátást megállapító, illetve folyósító szerv igazolása, határozata,

állam által megelőlegezett gyermektartásdíj esetén a gyámhivatal határozata;

jövedelemmel nem rendelkező személy esetén, a munkaügyi központtal (regisztrált álláskeresői státusz) vagy a Gyermekjóléti Központtal megkötött együttműködési megállapodás;

ösztöndíj és egyéb juttatások esetén az oktatási intézmény igazolása,

az a)-g) pontba nem tartozó jövedelem esetén a jövedelem típusának megfelelő igazolás.

Gyermekét egyedül nevelő szülő esetén a gyermekek jogán nyújtott ellátások iránti kérelemhez mellékelni kell a gyermek elhelyezésére, felügyeletére, tartásdíjára vonatkozó bírósági ítéletet, vagy ezek iránti bírósági, gyámhatósági eljárás megindításáról szóló, illetve a tartásdíj összegéről kötött egyezséget tartalmazó okiratot. Indokolt esetben elfogadhatóak a fentieken túli igazolási formák is.

16. életévet betöltött gyermek esetén az oktatási intézmény igazolása a nappali oktatás munkarendje szerint fennálló tanulói vagy hallgatói jogviszonyról.

 

ELJÁRÁSI ILLETÉKEK, FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGEK

A szociális igazgatási eljárás költség- és illetékmentes.

 

ÜGYINTÉZÉSI HATÁRIDŐ

Az ügyintézési határidő a halálesetről való tudomásszerzéstől számított huszonegy nap.

 

JOGORVOSLATI LEHETŐSÉG

A döntés ellen a kézhezvételtől számított 15 napon belül Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületéhez címzett, illetékmentes fellebbezéssel lehet élni. A fellebbezést indokolni kell. A határozat az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 84. § b) pontja értelmében közérdek védelme miatt fellebbezésre való tekintet nélkül azonnal végrehajtható.

 

VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK

A szociális igazgatásról és ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény;

A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III.27.) Korm. rendelet;

A szociális ellátásokról és az egyes szociális szolgáltatásokról, valamint azok térítési díjairól szóló 4/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelet;

 

AZ ÜGYFÉL JOGAI, KÖTELESSÉGEI

Ügyfél joga, hogy

  • kérelmet nyújtson be,
  • kérelmét a döntésig módosítsa, visszavonja
  • önmaga helyett megbízottja járjon el
  • saját ügye irataiba betekintsen
  • nyilatkozatot tegyen, jegyzőkönyv felvételét kérje
  • meghallgatást, bizonyítékok beszerzését kérje
  • igazolási kérelmet terjesszen elő
  • jogorvoslattal éljen.

 

Kötelezettsége,

  • idézésnek eleget tenni,
  • hiánypótlásnak eleget tenni,
  • jóhiszeműen közreműködni.

 

SZERVEZETI EGYSÉG, ÜGYINTÉZŐ

Humánszolgáltatási Iroda

Zsikai Krisztina szociális ügyintéző

Tel: 34/588-638