Új állandó kiállítás a Német Nemzetiségi Múzeumban

Új állandó kiállítást rendeztek be a Német Nemzetiségi Múzeumban. A tárlat a múzeum gyűjteményének új felfogásban való megjelenítését tükrözi.

Az intézmény vezetője, Perger Gyula sikertörténetnek nevezte az eseményt. Ezt azzal indokolta, hogy amióta 2013-ban a múzeum fenntartását átvette az önkormányzat a megyétől, azóta egyre több fejlesztést tudtak megvalósítani. Gyűjteményrevízió történt, egy jelentős, hartai bútorokból álló kiállítást tudtak megrendezni, energetikai pályázaton vettek részt, tetőfelújítás történt a raktárban. A Nepomucenus malomban 1972-ben alapított kiállítóhely feladata nemcsak a környékbeli, hanem a magyarországi németség tárgyi és szellemi kultúrájának gyűjtése, őrzése, valamint bemutatása. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke, Heinek Ottó is köszöntőt mondott a rendezvényen. Elmondta, hogy sok újat nem láthatnak a látogatók, azonban az eddigieket más felfogásban ismerhetik meg. - Általában megpróbálnak bennünket skatulyába szorítani, miszerint a hagyományos kézműves-iparos-paraszti életmódot képzelik rólunk. Ez azonban már nem létezik. A ma Magyarországon élő németek élete egészen másról szól. Mi igyekszünk megőrizni a német nyelvet, a kulturális identitást, erősítjük gyökereinket, digitalizáljuk a múzeumi anyagokat, múzeumpedagógiai foglalkozásokat szervezünk. Nem vagyunk dobozba zárva – vélekedett Heinek Ottó. Michl József polgármester hangsúlyozta, hogy az új kiállítás tovább erősíti a hazai németséggel a jó kapcsolatot. A kiállítást Busa Mónika és Kuti Klára muzeológusok rendezték be. A rövid tárlatvezetésen elhangzott, hogy arra tettek kísérletet, hogy a kiállítás számot vessen a közelmúlt nemzetiségi politikájával. Arra kérdeznek rá, hogyan látta és láttatta a német nemzeti kisebbség tárgykultúráját a magyar társadalom. - Kiállításunk arra az emberi tulajdonságra mutat rá, ahogyan a mássággal találkozunk, ahogyan másokról alkotott véleményünkben önmagunkat ismerhetjük meg. Kiállításunk arra a viszonyra emlékeztet, mely az elmúlt két évszázadban Magyarország lakosai között kialakult, mely napról napra, helyzetről helyzetre más és más válaszokat követel az együttélésről, mirólunk, magunkról és mindannyiunkról – fejtették ki a kiállítás megrendezői.