Szőgyénben is felavatták a kitelepítettek emlékére a keresztet

Több mint kilencven fős tatai delegáció látogatott Szőgyénbe, Tata felvidéki testvérvárosába a hagyományos Pató Pál napok rendezvényeire. Az eseményen állították fel Szőgyén főterén azt a keresztet, melynek ikertestvérét a közelmúltban avatták fel Tatán a szőgyéni kitelepítettek emlékére.

 

A tatai delegáció tagja volt többek között dr. Beró Henrietta alpolgármester, dr. Varga András önkormányzati képviselő, dr. Lantai Éva, a polgármesteri hivatal jegyzői kabinetvezetője és Fesselné Harsányi Marietta, az adócsoport vezetője. Sok egykori szőgyéni kitelepített is részt vett a kiránduláson. A községben nagy szeretettel fogadták a tataiakat, s rögtön egy focimeccset nézhetett meg a közönség. Ezen a TAC és Szőgyén csapata csapott össze, a végeredmény 8:3 lett Tata javára.

A délután folyamán avatták fel a szőgyéni kitelepítettek emlékére azt a keresztet, amelynek mása Tatán, a Mindszenty téren áll. A kereszt előtt beszédet mondott Vígh Gábor, Szőgyén polgármestere és Bencsik János, a Tatai-medence országgyűlési képviselője.

A kereszt állításának kezdeményezője, a Méri család nevében Jámbor Imre mondta el gondolatait.

 

A Pató Pál napok eseményei könnyed hangulatban folytatódtak, este kulturális és szórakoztató műsor várta a közönséget.

 

További információ:

 

http://www.svodin.sk/hu/our-places/