Visszatért a sikersportág

Felébredt csaknem tizenöt éves Csipkerózsika-álmából az egykor szebb napokat látott judo szakosztály Tatán, így szeptember elejétől Essősy Ákos, Staudt Béla és Szeles Viktor vezetésével újra várják a gyerekeket és a felnőtteket a TAC sporttelepén található edzőterembe.

Az 1980-ban alakult tatai judo-szakosztály csaknem 20 éves története alatt igazán szép eredményekkel büszkélkedhetett, hiszen számos magyar bajnoki cím mellett több nagyszabású versenyt is rendeztek a vizek városában. Ezért is volt fájó, hogy a kétezres évek elején megszűnt a Stief Zoltán által alapított sikerszakosztály. Most, csaknem 15 évvel később a tatai judo két korábbi válogatott sportolója, Essősy Ákos és Szeles Viktor, valamint a Tatabányai Bányász színeiben magyar bajnoki címet szerző Staudt Béla vezetésével újra kezdik a judo oktatását Tatán.

„Régi álmunk volt, hogy visszatérjen Tatára a judo. Lázár Ottó úrral, a Tatai Atlétikai Club elnökével már évek óta tervezgettük a szakosztály újraindítását, melyre most érkezett el megfelelő pillanat. Folyamatos, szisztematikus munkával szeretnénk felépíteni a csapatot, melyhez a szakmai, anyagi és infrastrukturális feltételek is adottak Tatán. Aktív tagja akarunk lenni a judo társadalomnak, terveink között szerepel versenyek és szakmai továbbképzések szervezése, illetve a testvérvárosok egyesületeivel való szoros kapcsolattartás is” – mondta Essősy Ákos szakosztályvezető. A minőségi szakmai munkára garancia a három edző, hiszen korábban Staudt Béla, Szeles Viktor és Essősy Ákos is kiemelt edzőként aktív szereplője volt a Magyar Judo Szövetség sportágfejlesztéséi programjának.

– Korábban már megmutattuk, hogy sikeresen fel tudunk építeni nagy létszámú, eredményes versenyzői csapatot. Az elmúlt két évben hét magyar bajnoki aranyérem fűződik a nevünkhöz, ami azt gondolom, hogy szép teljesítmény – hangsúlyozta Szeles Viktor, aki azt is elárulta, hogy már az idei esztendőben is szép eredményeket vár a tatai judósoktól. „Szakosztályunk tagja a kétszeres magyar bajnok és háromszoros diákolimpiai aranyérmes Galambos Bernadett, valamint az országos bajnokságon és a diákolimpián is ezüstérmet szerző Staudt Zétény. Úgy gondolom, hogy már az idén is magyar bajnoki érmet várhatunk a tatai judósoktól.” Az eredmények nem csak magyar bajnoki érmekben mérhetők, hiszen a Japánból származó sportágnak rendkívül nagy személyiségformáló hatása van. Staudt Béla szerint a személyiségfejlesztés a sport alapja.

„Célunk olyan embereket nevelni, akik a tatami mellett a tanulásban is megállják a helyüket. A judo a fizikai és koordinációs fejlődés mellett erkölcsi tartást ad a gyerekeknek, megismertet velük egy tiszteletre és megbecsülésre épülő világrendet is. Ez pedig rendkívül fontos manapság. Edzéseinket a TAC sporttelepén található régi súlyemelő teremben tartjuk, ide várunk mindenkit, aki kedvet érez a judo tanulásához.”

A Tatai Atlétikai Club elnöke, Lázár Ottó nagyon örül annak, hogy visszatért a judo a város legnagyobb sportegyesületébe. „A judónak nagy hagyományai vannak Tatán, ezért boldog vagyok, hogy ismét visszatért a sportág a TAC kötelékébe. A szakosztályvezetés által felvázolt tervek alapján biztos vagyok abban, hogy a judósok hamarosan szép eredményekkel örvendeztetik meg a tataiakat. Az egyesület a régi súlyemelőtermet bocsátotta a judósok rendelkezésére, ahol kiváló körülmények között, 100 négyzetméteres fix tatamifelületen edzhetnek” – nyilatkozta Lázár Ottó. A tatai judósok a hét minden napján edzenek, a kezdő csoportba szerdán 17 órától várják a jelentkezőket.

 

(forrás: www.kemsport.hu)