A koronavírus információs vonal telefonszáma: (06-80) 277-455; (06-80) 277-456

Már kivehető a tér szerkezete

Látványosan haladnak a munkálatok a Kossuth téren. Már jól kivehető a tér majdani szerkezete, s a központi díszburkolat is hamarosan készen lesz. A környező utcák útburkolata már megújult, de továbbra is kérik az itt lakók és a közlekedők türelmét.

 

A (KDOP-3.1.1/A-09-2f-2011-0001 Tata, Kossuth tér városközpont értékmegőrző rehabilitációja) projekt jelenlegi állásáról Michl József polgármester adott tájékoztatást lapunknak. - A héten a lottózótól a polgármesteri hivatalig vezető úgynevezett K1-es útvonal építése folytatódott. A tervnek megfelelően várhatóan tartani tudjuk az erre vonatkozó szeptember végi határidőt. A kivitelezőktől azt kértük, ha ez elkészül, akkor a Komáromi úttól a Bercsényi út felé engedjük át az autósokat. A másik újdonság pedig az, hogy a tér belsejét, az úgynevezett rotondót is elkezdték kirakni. Érdekessége, hogy a tér középen a Tatára jellemző malomkerék fogaskerék mintázatú „kerékagyát” két, márványból síkban kifaragott, méretében majdnem három méteres „kerékhajtó” figura hajtja majd. Ezek jelenleg műhelyben készülnek. A „kerékagytól” öt méteres küllőkön át jutunk el a tizennyolc méter átmérőjű malomkerék bordűrhöz, majd öt métert követően mozaikkövekkel szegélyezett, íves kőkorongokból, álló elemhez – ismertette Michl József.

A jövőben a Kossuth tér forgalmi rendje is megváltozik. Akik a Kocsi utca felől érkeznek, azok a templom előtt nem tudnak majd áthajtani. A tér másik oldalára autóval átjutni a K1-es úton lehet. A parkolás megengedett, de csak időkorláttal.

A tér tervezése során - a városban betöltött központi szerepének köszönhetően - jelentős gépjárműforgalommal és parkolási igénnyel számoltak, így a Bercsényi utcában már összesen huszonhét parkoló áll rendelkezésre, közvetlenül a Kossuth tér oldalán lévő utak mentén pedig közel negyvenet alakítanak ki a templom mögött pedig szintén közel nyolcvan darab murvás parkoló lesz. A Szent Kereszt Plébániatemplom melletti útszakasz és járda is teljes felújításon esett át. Az utcákban megújult a közvilágítás, a csapadékcsatorna, illetve az ivóvíz-hálózat is. A térbe tervezett felületek, struktúrák színes, porfír, márvány, gránit, illetve mészkő burkolatot kapnak. A látványt díszvilágítás emeli ki.

A tervezett parktér eklektikus lesz, ahol jelen van a tájképi megjelenés, a ligetes parkbelső, az ikerterek, és a zöld építészeti elemek. A teret nyírt lombú növények ölelik majd körül.