Ünnepi rendezvény Tatán, a Vizes Élőhelyek Világnapján

A Vizes Élőhelyek Világnapja alkalmából ünnepi rendezvényt szerveznek február 2-án 10:00 órától az Új Kajakház Ökoturisztikai Központban, a Földművelésügyi Minisztérium, a Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottság, az Által-ér Szövetség és Tata Város Önkormányzata közös szervezésében.

Idén a világnap központi témája: „Túl sok víz – túl kevés víz, a vizes élőhelyek szerepe a kockázatok csökkentésében”. A programban a köszöntőket követően szakmai előadásokat hallhatnak az érdeklődők, akik előzetes bejelentkezés alapján jelezhetik részvételi szándékukat a következő elérhetőségeken:

Musicz László

Tsz: 30/247-0613

E-mail: fabalis@gmail.com

A rendezvény részletes programja a mellékletben található.