Tatai csapatnak szurkolhatunk a Hungarikum vetélkedő nemzeti döntőjében!

Komárom-Esztergom megye képviseletében a Tatai Református Gimnázium csapata bekerült a Földművelésügyi Minisztérium által szervezett Nemzeti Értéktár - Hungarikumok vetélkedő nemzeti döntőjébe.

A felkészülés egyik állomásaként május 9-én a hungarikumokkal kapcsolatos gyakorlati bemutatót és beszélgetést szervezett a Gottwald Kávézó, ahol vendégül látták a tatai csapat tagjait. A helyszínen a diákokat Popovics György, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke, és Michl József, Tata polgármestere is köszöntötte.

A közelgő döntő előzményeként „Megismerem – Megszeretem - Megőrzöm” címmel szervezett vetélkedőt a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat, a József Attila Megyei és Városi Könyvtár szakmai segítségével. A vetélkedő döntőjén idén februárban 3-3 megyei általános és középiskolás csapat mérte össze tudását a megyei értékek, a hungarikumok témakörében Tatán, a Városháza dísztermében, ahol a középiskolák között a tatai Református Gimnázium végzett az élen, majd ugyancsak megnyerték az országos elődöntőt is. A nemzeti döntőt május 19-én rendezik a Parlamentben, ahol a tatai csapat számot adhat majd a jelenlegi több mint 60 hungarikumról megszerzett tudásáról. A "hungarikum" a magyarság csúcsteljesítményét jelölő gyűjtőfogalom, amely olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó értéket jelez, amely a magyarságra jellemző tulajdonság, egyediség, különlegesség és minőség. A Gottwald Kávézóban megrendezett találkozón Popovics György kiemelte:- nagyon hálás Tatának, nemcsak a vetélkedőn eddig elért eredményért, hanem mert városunk igazi aktív lelkesedéssel vett részt már a kezdetektől a Megyei Értéktár megszervezésében és működésében.

A tatai csapat tagjai: Iffiú Lóránt, Kugli Zsófia, Markovics Dávid és Seres Petra már gőzerővel készülnek a nemzeti döntőre, amelyre egy saját kisfilmet is forgatnak a napokban. A diákokat a Megyei Önkormányzat azzal is támogatja, hogy a döntőre minden csapattag számára biztosít egy-egy zsinóros fekete mellényt. A Gottwald Kávézó pedig azzal segítette a diákok felkészülését, hogy a gyakorlati bemutatón testközelből mutatták be nekik azokat az ételeket, amelyekkel a döntőben is jó eséllyel találkozhatnak majd. A hungaricum kóstoláson csak magyar termékek szerepeltek, többek között szegedi és kalocsai paprika, makói hagyma, kolbászok, szalámik, libamáj, és szürke marhából készült pörkölt.

Szurkolunk a tatai Református Gimnázium csapatának, és sok sikert kívánunk a nemzeti döntőhöz-már most büszkék vagyunk rájuk!