Szerinted?

A címben feltett kérdésre voltak kíváncsiak a 25. Arany János Irodalmi Verseny szervezői.

Az 50 középiskolás diák az ország 18 intézményéből érkezett Tatára, olvasást, irodalmat kedvelők, hiszen a versenykiírás szerint már a novemberi fordulóra elolvasták azokat a műveket, amelyeknek ismeretéről számot kellett adniuk. Az első megmérettetés legjobb eredményeit elérő tanulók kaptak meghívást a döntőre, amelyet április 7-én és 8-án rendeztek az Eötvös József Gimnázium magyartanárai. 

A tehetséggondozó versenynek a célkitűzése az – amelyet a verseny elindítója, dr. Kelecsényi László fogalmazott meg –, hogy „olvastatni kell a diákjainkat, és gondolkodtatni-beszéltetni az olvasottakról”. Ezúttal Arany János Losonczi István és Szent László füve, Jókai Mór A debreceni lunátikus, Heltai Jenő A néma levente, Kós Károly Varju nemzetség, Harper Lee Ne bántsátok a feketerigót! Fiala Borcsa Szerinted?! és Tótfalusi István a Nibelung-sztori című alkotásairól kellett gondolkodniuk.

Ünnepélyes megnyitóval kezdődött a döntő, ahol a résztvevőket és kísérőiket Michl József Tata város polgármestere köszöntötte. Az Eötvös-diákok segítették a versenyre hangolódást: Száraz-Nagy Anna szavalt, Isky Laura énekelt, Marlok Tamás harmonikázott. A versenyzőkre háromórás szövegalkotási feladat, majd háromfordulós szóbeli megmérettetés várt a szombati nap folyamán és vasárnap délelőtt. Heltai Jenő gondolataira kellett reflektálniuk írásban, majd szóban kellett elmagyarázniuk Kós Károly hőse tetteinek indítékait; a világhírű regény, a Ne bántsátok a feketerigót! című alkotás szereplőjének a jellemvonásait mutatták be a résztvevők, és a meglepetésvendég – aki a zsűriben is helyet foglalt –, Fiala Borcsa kortárs írónő naplóregényének kritikájáról kellett beszélniük, vajon különleges-e vagy hétköznapi a történet.

A versenyzés mellett arra is volt lehetőségük a vendégeknek, hogy megismerkedjenek a várossal, s meghallgassák Tóth Zsóka Radnóti-díjas előadóművész magyar versekből összeállított műsorát.

Az eredményhirdetés alkalmat teremtett arra, hogy a nevezetes, 25. versenyen az alapítók is, dr. Kelecsényi László és Juhász Krisztina találkozhassanak a jelenlegi versenyzőkkel, felkészítőkkel, a szervezőkkel, valamint a régi és az új versenybizottság állandó tagjával, dr. Uzonyi Pálnéval. Ők valamennyien megfogalmazták a gondolataikat az Eötvös-újság különszámában, az Aranyunk című kiadványban, amelyet a negyedszázados verseny tiszteletére jelentettek meg. A 25. verseny eredményhirdetésén 25 diplomát osztottak ki a legeredményesebb diákoknak: 7 aranyat, 7 ezüstöt, 11 bronzot. Valamennyi résztvevő emléklappal, jutalomkönyvvel, a díjazottak könyvcsomagokkal, a felkészítőik az operairodalom könyves CD kiadványaival térhettek haza. Mindezeket a szervezők eredményes pályázati tevékenysége folytán a Nemzeti Tehetség Program támogatásával nyújthattak át. Ugyanez a pályázat teremtett lehetőséget arra, hogy a versenyzők szállása és étkezése nem terhelte sem az iskolákat, sem a szülőket. A verseny házigazdái különösen örültek az eredményhirdetésen, hiszen Takács Tímea, az Eötvös József Gimnázium 9. osztályos tanulója ezüstdiplomát kapott, felkészítő tanára Czina Lászlóné.

Miért jó ez a verseny? Olyan gondolatokkal találkozhatnak az olvasás során a könyvet kezükbe vevők, amelyek talán az életben is segíthetik az emberi kapcsolatokat, mint például a Harper Lee regény kiragadott gondolata: „akkor érthetünk meg igazán valakit, ha az ő helyzetébe képzeljük magunkat".

Csúzyné Harasztosi Julianna