Két világ határán… kiállítás Tata és Tóváros egyesítésére emlékezve

Tata és Tóváros közigazgatási egyesítése 1938-ban zajlott. Az esemény évfordulója előtt tiszteleg az a június 21-én 15:00 órakor megnyíló csoportos kortárs képzőművészeti kiállítás, amely a művészek számára kiindulópontul korábban Keresztelő Szent János szoboralakját kínálta fel, melyet a két községet várossá álmodó Magyary Zoltán szerzett meg Tata számára 1940-ben.

Keresztelő János ott áll az Ó- és az Újtestamentum határán,a szobor ott áll a kő és a víz között, városunk a földesúri múlt és a modern fejlődés lehetősége között:erre a gondolatra épült fel a kiállítás – olvasható a Kuny Domokos Múzeum ajánlásában.

A tárlaton 50 művész alkotása várja a közönséget a piarista rendház épületének kápolnájában, mely nem szokásos kiállítási helyszín, hiszen 68 éve jórészt zárva van a nagyközönség előtt. Mai formájában, múltjának mementójaként, bizonyára gazdagítja a kiállítás értelmezési rétegeit.

CsatolmányMéret
Kép ikon Két világ határán-meghívó.jpg754.31 KB