Egy hétig látogatható az idei Grotta

Idén már hatodik alkalommal nyílt meg a fiatal művészek nyári tárlata, a Grotta, augusztus 3-án a tatai vár törökkori bejárójában.

 

A kortárs képzőművészeti kiállításon a művészek alkotásai szabadon reflektálnak a választott témára, mely ebben az évben az ‘árnyék’ gondolatköre. Kövesdi Mónika művészettörténész ezzel kapcsolatban elmondta: - ez egy nagyon hálás téma a művészek szempontjából, hiszen az árnyék tulajdonképpen az alkotók napi, alapvető munkaeszköze, s emellett rendkívül tág jelentésmezővel is bír. A fény és a sötétség, a jó és a rossz ellentétéhez számos szimbolikus dolgot kapcsolnak, és több művészettörténeti korszakban volt kiemelkedően fontos a fény és a sötét ábrázolása, nem véletlen, hogy az idei Grottán sok a friss, kifejezetten ide készített alkotás.

A helyszínen 29 művész – fiatalok és mesterek – 29 válaszával, árnyakkal, árnyékokkal, tükröződésekkel találkozhatnak a látogatók: Aranyász Zita, Bognár Zsolt, Csernátony Lukács László, Czédli Mónika, Fekete Szilvia, Füleki Krisztina, Gollowitzer Szabina, Görözdi Lilla, Görözdi Rita, Haszon Ákos, Jónás Péter, Kacsák Tamás, Kammerlohr-Kováts László, Karsai Kinga, Kelemen Dénes Lehel, Kiss Ágnes Katinka, Kovácsné Molnár Anna, Kováts Nikolett, Lendvai Péter Gergely, Lévai Ádám, Monok Balázs, Nedves Péter Barnabás, Rácalmási József, Sárközi Anikó, Szabó Andrea, Tóth Norbert, Varga Bálint, Varga Benedek és Vitárius Nikoletta alkotásain keresztül.

A kortárs képzőművészeti kiállítást egy hétig láthatják a tataiak és az érdeklődők, a  vár törökkori bejárójában.