17. alkalommal rendezte meg a Kenderke a Márton Napi Szólótáncversenyt

A Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében november 16-án az Új Kajakház Ökoturisztikai Központban rendezték a 17. Márton Napi Gyermek és Ifjúsági Szólótáncversenyt.

 

A versenyre a résztvevők három kategóriában nevezhettek: a Komárom-Esztergom megyében működő műhelyek (megyei vonzáskörzet), a Közép-Dunántúli régióban működő műhelyek (regionális vonzáskörzet), és a Református Egyház által fenntartott iskolák tanulói (országos vonzáskörzet). A művészeti és nem művészeti iskolások egyaránt versenyezhettek mindhárom kategóriában, hat korcsoportban, kötelező és szabadon választott táncokkal.

Kun Katalin a Kenderke igazgatója, valamint a verseny kitalálója és alapítója elmondta: - a verseny indításának eredeti célja az volt, hogy az akkori megyei néptánc szakmai színvonalának emelkedését elősegítse egy nemes versengés által. A versenyszabályzat kialakítása teljesen egyedülálló volt az országban, ugyanis egy anyaggal lehetett nevezni, amit szünettel elválasztva kétszer kellett eltáncolni, így a gyerekek sokkal jobban fel tudtak oldódni a versenyhelyzetben. Minden verseny és rendezvény szervezésében elsődleges szempontunk az, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, és minél oldottabban éljenek a fejlődésük, az előmenetelük lehetőségeivel – fogalmazott Kun Katalin, hozzátéve, hogy a fiatalok örömmel jönnek a megmérettetésekre, melyek országosan is rangos szakmai színvonalat képviselnek. A Márton Napi Szólótáncverseny sikerét és hitelességét bizonyítja többek között az, hogy a kétévente megrendezésre kerülő Országos Szólótáncverseny regionális helyszíne lett. A szervezés fő szempontjai közé tartozik már a kezdetektől az is, hogy bár versenyről van szó, békés, barátságos hangulat uralkodjon, ami a gyerekek fejlődését és a tánc örömét szolgálja, ellentétben a teljesítménykényszer érzetével.

A versenyzőket szakmai zsűri értékelte, s a legjobbakat Cifrabojtár díjjal jutalmazta. A Cifrabojtár díjasok fellépési lehetőséget kapnak a 20. Tatai Sokadalom Szólótáncosok Kisszínpada programra (2019. június 14-16.), illetve az I.-III. korcsoport díjazott versenyzőiből a zsűri által javasoltak bekerülnek a szarvasi Gyermek Néptáncosok XIV. Országos Szólótánc Fesztiválja országos döntőjébe.