Tatára érkezett a vitéz Batthyányak fegyvertára

A Kuny Domokos Múzeumban hagyományőrök díszlövései nyitották meg “A vitéz Batthyányak fegyvertára” című időszaki kiállítást április 4-én.

 

"A vitéz Batthyányak fegyvertára" elnevezésű tárlat a Batthyány család hadtörténelemben betöltött szerepét, illetve híres fegyvertáruk válogatott darabjait mutatja be, 16-18. századi puskákat, pisztolyokat, török fegyvereket, védőfegyvereket, ágyúmodelleket. A kiállítás az idei év legnagyobb tatai  múzeumi eseménye, melyről  Dr. Schmidtmayer Richárd múzeumigazgató úgy nyilatkozott: - A  Kuny Domokos Múzeumban  2018-ban kezdődött el az a program, melynek során nem csupán önálló kiállításokat rendeznek, hanem az ország más vidékein elkészült, és Tatához köthető gyűjteményeket is bemutatnak. A látogatók már akkor jelezték, hogy szívesebben látnának még több fegyvert a vár falai között. Sajnos az Esterházy család fegyvertára csupán egy 1943-ban készült fényképen lelhető fel, ezért a múzeum olyan kapcsolatot keresett, amely illeszkedik városunk múltjába. A Batthyányak tatai kötődésével kapcsolatban Dr. Schmidtmayer Richárd elmondta: - a főkapitányi tisztségben egykor nagyon sok Batthyány volt, akik Tatát érintő kérdésekben, például a megfelelő ellátmányról és a helyi lakosok védelméről hoztak felelős döntéseket.

Nagy Roland történész, a kiállítás kurátora tájékoztatott arról, hogy a gyűjtemény a tatai vár két időszaki termét tölti ki, a várudvarra néző terem a Batthyányak hadi tetteivel, a családfával, portrékkal ábrázolja a hadakozó család életét, míg az Öreg-tó felé néző terem a fegyvertárat mutatja be, a tűzfegyvereket, Batthyány Ádám sugárágyúját, különböző török fegyvereket és a rongált fegyvertár tárgyait, hiszen az 1945-ben bevonuló szovjet katonák által megrongált tárgyak egy külön tárlót kaptak.

A kiállítást tavaly áprilisban a körmendi múzeumban rendezték be, ahol két hónapig volt látogatható. A tatai tárlatot Móricz Péter történész, muzeológus, a körmendi Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum vezetője nyitotta meg. Móricz Péter a megnyitón elmondta: - A fegyvergyűjtemény legnagyobb része 16.-17. századi, ezekből az időkből származnak a harci puskák, míg a vadászfegyverek a 18. századból maradtak ránk, s a tárgyakon jól nyomon követhető a hadi technikai fejlődése. A magyar hadsereg kezdetben  lemaradásban volt a török birodalommal szemben, de később nyugati hatásra elindult a hadi technika hazai fejlődése, és a 18. századra már fejlettebb lett a magyar hadsereg a töröknél.

A kiállítás városunkban egészen augusztus végéig látogatható lesz, hiszen szorosan kapcsolódik a Tatai Patara Török kori Történelmi Fesztiválhoz, valamint a Barokk Fesztiválhoz is. A megnyitó esemény fővédnöke Michl József, Tata Város polgármestere volt, a helyszínen zongorán közreműködött Borzsák Réka múzeumpedagógus.