A tatai 722. Öveges József Cserkészcsapat nyári táborának beszámolója

Egy róka naplója a cserkésztáborról.

Az idei nyár nehezen indult, sokat éheztem a télen. Végre szép nyári napsütés volt és a réten át baktattam a patak felé, amikor hangos motorzúgásra lettem figyelmes. Egy terepjáró jött, majd utána egy busz és egy teherautó. Hatalmas port vertek és látszott, hogy az autók nehezen küzdenek meg a földút kátyúival. Mit keresnek ezek itt? Pont a forrás mellett álltak meg. Lepakoltak egy csomó minden furcsa dolgot. Jobb lesz távol tartanom magam tőlük.

Este van. Visszatértem a patakhoz. Kíváncsi vagyok nagyon mi lesz ebből. A fura csapat egész nap kopácsolt, fűrészelt, hangoskodott. Most ugyan csend van, mert esik az eső. Énekelni kezdtek. Az esőt kihasználva közelebb lopózom. Finom illatokat érzek. Éjszaka visszajövök.

Sötét van, ez az én világom! Minden csendes, egy kis horkolás hallatszik. Nagy zöld sátrakat látok. Mindegyik be van zárva, de az egyikből finom illatok jönnek. Nem sikerült bemásznom, de még visszajövök.

Napokig figyeltem a furcsa szerzeteket. Ezek teljesen bolondok. Egyszer egy labda után szaladgáltak sokat, máskor körbeálltak egy nagyon magas fát és egy színes kendőt húztak fel rá, miközben énekeltek. Egyszer néhány gyerek fején fekete X jelent meg, amit nem értettem, hogy miért csináltak. Máskor valami papírt vettek a fejükre furcsa jelekkel. Egy kormos fekete edény alatt tüzet raktak, amit nagyon utálok, mert félek tőle. Mégis a fekete edényből nagyon finom illatok jöttek elő. Egyik éjjel a társaság egyik fele nem aludt a sátrakban valahova messze gyalogoltak el és csak másnap jöttek vissza. Visszaérkezés előtt még a patakban is megfürödtek. Nem értem miért sikongattak és csak lassan mártóztak meg. Mikor olyan finom hideg a víz! Egyik nap egy domboldalon láttam, hogy csúszdáznak hason fekve. Nagyon féltem, amikor íjat vettek elő és azzal lövöldöztek. A legfurcsább az volt, hogy esténként egy nagy tüzet raktak, amit körbeültek. A tűz körül furcsa énekeket játszottak, néha felálltak és ugrabugráltak, kiabáltak. Volt közöttük néhány, akik teljesen régi ruhát és fejfedőt vettek fel és csontokat csörgetve valamit játszottak.

Jó sok nap telt el, hogy itt van ez a csapat. Most már éjszakánként nehezebb megközelítenem a patakot, mert egész éjjel ég a tűz, ha közel megyek, akkor valami éles fénnyel a szemembe világítanak. Pedig megpróbáltam a sátorba is bemászni. Négy jó szagú fémdobozt, valami konzervet sikerült szereznem. Hiába cipeltem fel a tanyámhoz, nem tudtam kinyitni. Aztán valaki el is tüntette.

Örülök, hogy végre elmentek. Most csend és nyugalom van. Legalábbis a pataknál. Mindent elvittek, amit hoztak. Csak a száraz fák tűntek el a tábor körül, mert azokat elégették. Meg a patakon maradt itt egy felduzzasztott medence.

(Fotók és írás: 722)