A Naplókert utca is megújul

Új burkolattal és forgalomterelő szigettel, valamint lassító sávval újul meg a Naplókert utca, a lakókert és Fekete út közötti szakaszán. A helyszínen Michl József polgármester és Viczenáné Czégény Ágnes a körzet önkormányzati képviselője tartott sajtótájékoztatót szeptember 23-án.

 

Michl József a felújítással kapcsolatban elmondta: - Folytatódnak a munkák, a város számos területén sikerült a közelmúltban javítani az utak állapotán, és bár még nagyon sok a feladat most elsősorban azokon a helyszíneken újulnak meg az utak, ahol a legsürgetőbb a beavatkozás. A biztonságos közlekedés a legfontosabb számunkra, s mivel Tatán 80 kilométernyi útszakasz van, ezért a munka folyamatosan zajlik - nyilatkozta a városvezető.

A Naplókert utca érintett szakaszán teljesen megújul az útburkolat és a Fekete út-Naplókert utca találkozásánál egy forgalomterelő sziget is épült, így a helyszínen megváltozik a jövőben a forgalmi rend.

Viczenáné Czégény Ágnes önkormányzati képviselő úgy nyilatkozott: - nem csupán az útburkolat minőségével függ össze a felújítás, hanem a csapadékvíz-elvezetéssel is. Korábban ugyanis esőzésekkor a garázsok előtti szakaszon összegyűlt a víz az úton, a mostani munkák nyomán azonban a jövőben már egy betonozott csapadékvíz-elvezető árok oldja meg ezt a problémát. Emellett a helyszínen térkövezett forgalomlassítót is kiépítettek, ami azért fontos az ott élő családok számára, mert így az autópálya felől érkezők már nem tudnak túl nagy sebességgel haladni az utcán.