A koronavírus információs vonal telefonszáma: (06-80) 277-455; (06-80) 277-456

A Városházán rendezte évi első ülését a Kistérségi Többcélú Társulási Tanács

Január 31-én rendezte idei első ülését a Tatai Kistérségi Többcélú Társulási Tanács a Városháza dísztermében, ahol öt napirendi pontot tárgyaltak.

 

A napirendek előtt a Tanács tagjai köszöntötték Harmados Oszkárt Vértestolna korábbi polgármesterét, aki 2002 óta vezette a települést, majd 17 év után a tavaly őszi választásokon már nem indult újra.

A januári ülés legfontosabb napirendje a Tatai Kistérségi Többcélú Társulás 2020. évi költségvetésének meghatározása volt. Michl József, a Társulási Tanács elnöke ezzel kapcsolatban elmondta: - ilyenkor év elején kerül sor az új költségvetés elfogadására. A kistérségi költségvetés éves összege 650 millió forint körül van, ebbe tartozik a Kistérségi Idősek Otthona, a Szociális Alapellátó Intézmény valamint az orvosi ügyelet működtetése is. Hosszú évek óta egy nagyon jó, tíz településből álló közösség alkotja a Társulást, s mivel a kistérség területe megegyezik a Tatai járással, ezért az év első ülésén is beszámolók hangzottak el az aktuális járási munkaügyi és szociális feladatokról - nyilatkozta Michl József.

A beszámolók sorában dr. Mózes István, a Tatai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának vezetője az aktuális közfoglalkoztatási és egyéb munkaügyi kérdésekről, Németh-Zwickl Nikoletta a Szociális Alapellátó Intézmény vezetője az aktuális gyermek és családvédelmi feladatokról, Lőrincz Anita szakmai vezető pedig a kistérséget érintő  EFOP-1.5.2-16-2017-00043 azonosító  számú projektről adott tájékoztatást a Tanács tagjainak.