Köszönet a segítőknek!

A Szociális Munka Napja alkalmából köszöntötte az önkormányzat városunk szociális feladatokat ellátó intézményeinek munkatársait november 14-én.

Az Országgyűlés 2016-ban döntött arról, hogy november 12-ét a Szociális Munka Napjává nyilvánítja, és ezzel is felhívja a figyelmet az elesettekért, a rászorulókért dolgozókra. Ehhez a naphoz kapcsolódóan Michl József polgármester, valamint Rigó Balázs és Purgel Zoltán alpolgármesterek személyesen látogattak el a tatai, szociális területen feladatokat ellátó intézményekbe. A személyes találkozók egyes állomásain részt vett Horváthy Lóránt, Viczenáné Czégény Ágnes és Boglári Zoltán önkormányzati képviselő, valamint Kovács Attila képviselő, esélyegyenlőségi tanácsnok is.

Michl József a Szociális Alapellátó Intézményben úgy nyilatkozott: – Az önkormányzat hálás szívvel köszöni meg minden esztendőben november 12-hez kapcsolódva a szociális területen dolgozók áldozatos munkáját, melyet a segítségre szorulókért, a nehéz helyzetbe került tataiakért és a kistérségünkben élőkért végeznek. Általában minden évben szervezünk egy ünnepséget, amelyre meghívjuk a szociális dolgozóinkat, de idén úgy döntöttünk, hogy egy kis ajándékkal mi magunk látogatjuk meg őket, és személyes találkozón beszélgetünk a gondjaikról, feladataikról, valamint egyeztetünk a jövőről is.

A nap folyamán a Szociális Alapellátó Intézményben, a Kocsi utcai és a Fényes fasori idősotthonokban, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tatai csoportjának székhelyén, a Szélkút utcai közösségi házban valamint a hajléktalanszállón köszöntötték a szakembereket, szociális dolgozókat. A szociális ágazatban hazánkban körülbelül 90 ezren dolgoznak, Tatán több, mint 140-en végzik a segítő munkát. Köszönjük nekik a mindennapokban végzett nehéz, áldozatos szolgálatot, a feladataikhoz a jövőben is jó egészséget és sok erőt kívánunk!