Sokan voltak kíváncsiak a 7. Farsang Kupára is

Idén is megrendezésre került a Farsang Kupa már hetedik alkalommal. A rendezvény összefoglalására, értékelésére Petrezselyem Antalnét, a verseny fő szervezőjét kértük, aki a következőkről tájékoztatott:

A verseny az országos gasztronómiai fesztiválok között első helyen szerepel, hiszen a kulináris szakma minden ágát összefogja, országos szinten képviseli. Külön öröm, hogy tatai illetőségű résztvevők is voltak, így városunk is képviseltette magát.

A február 14-i rendezvény érdekessége volt, hogy a zöldségfaragók a helyszínen készítették el vizsgamunkájukat, mely alapján kapták meg érdemjegyüket és a bizonyítványosztás is itt történt. A verseny rendkívül jó alkalom a tanulók bemutatkozására is, hiszen aki a továbbiakban nemzetközi versenyeken szándékozik részt venni, annak már inaséveiben bele kell tanulnia a versenykiírások értelmezésébe, a tálalási szabályok megismerésébe. Az új generáció kinevelése szempontjából nagy jelentősége van annak, hogy milyen szintű versenyeken vesznek részt a tanulók.

Petrezselyem Antalné köszönetet mond családtagjainak a felkészülés lázában nyújtott segítő hozzáállásukért és mindenkinek, aki a rendezvény megszervezéséhez bármiféle segítséggel hozzájárult.