Fényes-fürdő

A várostól másfél kilométerre Naszály község felé, a Fényes-forrásokból enyhén szénsavas -os hőmérsékletű víz tört a felszínre. Közülük három forrásnak megkülönböztető nevet adtak a tataiak. A nádpadlóval elkerített felső forrást a grófné használta fürdésre. A kerítésen belül kis ház szolgálta az öltözésre és a homokföveny a napozásra.

 

A területet a gróf jágerei (erdészei) őrizték. A következő az ún. „Katona-forrás”, mert a laktanyából kivezényelt katonák csak ebben a forrásban fürödhettek. A legalsó a legszebb, amelyről az öregek elmondása szerint a fürdőt „Fényesnek” nevezték el. Ebből a három méter mély forráskráterből a tiszta vízben szabad szemmel is jól látható fehér kvarchomok-réteg bugyogott föl, és ezernyi buborék szállt fel a forrás felszínére. Az említett forrásokból, s azok lefolyó vizéből Tata község 1913-ban a közönség számára fürdőt alakított ki és a parton megépítette a közös öltözőt. A szerény körülmények nem csábították a vendégeket a Fényesre, ezért Tata képviselő-testülete 1927 nyarán a fürdő területén utakat épített, a sétányokra padokat helyezett el. A Naszályi út felől a kiépített bekötőúton naponta többször közlekedett az autóbusz a Kossuth térről a Fényes-fürdőre. Kosnár Sándor az új kabinsor mellé felépítette a csárdát, ahol a hideg és meleg ételek fogyasztása mellett cigányzene szórakoztatta a fürdőzőket.

 

A Fényes-források közelében levő Feneketlen-tó hideg és nagyon mély vizében nem fürödtek, csak horgásztak. Ma a Fényes-fürdőn egy 2000 m2-es sekély vizű, gyermekeknek szánt, ún. „amorf”, egy 50 m-es, feszített víztükrű sport úszómedence várja a fürdőzőket. A Fényes-fürdő területén bérelhető faházak és lakókocsi-parkolók vannak, valamint egy finn-rendszerű, elektromos tüzelésű szauna is működik. Májustól szeptemberig II. osztályú saját sátras és bérelhető kemping üzemel. Nyári fürdőidényben nemcsak a tataiak, de a környező községekből és Tatabányáról is több ezren keresik fel a természeti környezetben felüdülést biztosító 26 hektáros fürdőtelepet. A gyalogosan érkezők az autóbusz pályaudvarról (Május 1. út) óránként induló 3-as jelzésű járattal juthatnak ki. A kerékpárosok a Fényes fasor árnyat adó gesztenyefái alatt kerekezhetnek a fürdőhöz.

 

Ma a Fényes-fürdőn egy 2000 m2-es sekély vizű, gyermekeknek szánt, ún. „amorf”, egy 50 m-es, feszített víztükrű sport úszómedence várja a fürdőzőket. A Fényes-fürdő területén bérelhető faházak és lakókocsi-parkolók vannak, valamint egy finn-rendszerű, elektromos tüzelésű szauna is működik. Májustól szeptemberig II. osztályú saját sátras és bérelhető kemping üzemel. Nyári fürdőidényben nemcsak a tataiak, de a környező községekből és Tatabányáról is több ezren keresik fel a természeti környezetben felüdülést biztosító 26 hektáros fürdőtelepet. A gyalogosan érkezők az autóbusz pályaudvarról (Május 1. út) óránként induló 3-as jelzésű járattal juthatnak ki. A kerékpárosok a Fényes fasor árnyat adó gesztenyefái alatt kerekezhetnek a fürdőhöz. A vasútállomásra vonattal érkezők 15-20 perces séta után érik el a közkedvelt strandot. Legtöbben autóval jönnek, ők hatalmas őrzött parkolóban hagyhatják gépkocsijukat.

(Körmendi Géza)

 

A vasútállomásra vonattal érkezők 15-20 perces séta után érik el a közkedvelt strandot. Legtöbben autóval jönnek, ők hatalmas őrzött parkolóban hagyhatják gépkocsijukat. (Körmendi Géza)

 

Fényes Bath („Shiny”)

From the Fényes springs situated 1,5 km of the downtown a slightly fizzy 21-22 C warm water rose up. The most beautiful of them got the name Fényes = Shiny. From these springs the village of Tata developed a bath for the public in 1913. Later restaurants and other services also were formed. Nowdays there is a 2000 m2 amorphous pool for children and a 50 m long pool. There are small timber houses and trailer parking places to rent. There is also a Finnish-system sauna and a camping. In the summertime not only people from Tata but the villages nearby visit the bath. There is a local bus (number 3) transporting the visitors from the bus station. From the railway station one can reach the bath after 15-20 minutes walking.