Idegenforgalmi konferencia helyszíne volt városunk

Turisztikáról értekezett ma a városházán a helyi idegenforgalomban érintett vállalkozók egy csoportja az önkormányzat és a Tourinform iroda képviselőivel.

A tanácskozáson Szakály Szabolcs, a Heller Farkas Főiskola oktatója tartott előadást az ún. turisztikai desztináció menedzsmentről. A kifejezés mögött az áll, hogy a turisztikai pályázatokon való részvételhez szükséges egy olyan szervezetet létrehozni, melyben mind a civil szféra, mind az önkormányzat, mind pedig a helyi turisztikai szolgáltatók képviseltetik magukat. Ez a szervezet tud majd pályázni eszközfejlesztésre, infrastruktúrafejlesztésre, szakképzésre, illetve a helyi érdekeket országos szinten erőteljesebben tudja érvényesíteni. Mindez azért is szükséges, mert Magyarország igencsak lemarad a nemzetközi versenytársaktól a turizmus terén is – fejtette ki Szakály Szabolcs.