Megérkeztek az alkmaari adományok - Kell egy hely!

Felgyorsultak az események az ifjúsági klub előkészületeiben, ami persze nem is lehet másképp! Pénteken nyit a találkahely, amelynek helyiségei még üresek, de november 11-én már nem így lesz. Tizenkilenc órányi egyfolytában történő utazás után megérkezett D.Kovács Attila és barátja egy közepes méretű teherszállító kocsival, dugig megtöltve. A városháza előtt rögtönzött fogadás volt, ami nélkülözött minden protokollt. Egyszerűen szeretettel köszöntötték a Hollandiából érkezett fiúkat, Robozné Schőnfeld Zsuzsanna alpolgármesterrel elsőként.

 

A városháza mellett parkolt le a csukott kocsi, amelyet Attila kinyitott, s a bútorok és ifjúsági klubba való berendezések között egy csokor sárga tulipán is díszelgett - fájdalom, csak műanyagból. A holland tulipán mint jelkép azonban így szintén megérkezett a hangfalak, fotelok, táblák, kanapék és székek között. Osgyáni Zsuzsanna, a tatai polgármesteri hivatal nemzetközi referense és Schafferné Czirok Vera ifjúsági referens gyors szemrevételezést tartottak, közben befutott Dózsa Eszter diákpolgármester is, majd a hölgykoszorú észbe kapott: a fiúk tizenkilenc órája egyvégtében úton voltak! Igaz, ez egyáltalán nem látszott rajtuk, keményen tartották magukat. Az alpolgármester asszony gyorsan enni-inni invitálta őket, majd pihenni küldte az adományozókat.

 

Csütörtökön az épület berendezése folyik, s pénteken délután fél ötkor megnyílik az ifjúsági klub, amint ezt olvashatják honlapunkon. S szombaton az első programra már hívják is a kisebbeket, nagyobbakat Baracska Árpád felvidéki kézművessel, a frissen felavatott fiatalok találkahelyén. Ne feledjék és ne feledjétek: dohány- és alkoholmentes klubba várják az egymás társaságára és egy jó kis kuckóban dumálni, vagy éppen jókat hallgatni az arra vágyó tizenéveseket!