Koronavírus információs vonal telefonszáma: 06 80 277 455; 06 80 277 456

Szövetség Tatáért Alapítvány (LISZI program)

A Szövetség Tatáért Alapítvány 2002. óta működik Tata városában. Alapvető célja a város kulturálissmiley-creator, művészeti, közösségi életének fellendítése épített és természeti környezetének megóvása, gyarapítása. Az elmúlt évek során számos ismeretterjesztő, kulturális, tudományos, szabadidős rendezvényt szerveztünk, melybe aktív részesként igyekeztünk bevonni a város lakóit, polgárait.

A társadalmi szerepvállalás is alapvető feladataink közé tartozik. Folyamatos adománygyűjtéssel segítünk a rászorulókon, támogatást nyújtunk helyi szervezeteknek. Rendezvényeinkkel eddig is a társadalmi összefogás, a közösségi lét fontosságát igyekeztünk kihangsúlyozni.

Kirándulásink alkalmával, helyi és nemzeti értékeink meglátogatásával, megismertetésével a nemzethez, a közösséghez való tartozás érzését kívánjuk erősíteni. A Tatai Vár udvarán felállított 1848-as szabadságharcos emlékoszlop, valamint az Aradi vértanúk emlékére készített kopjafa is Alapítványunk nevéhez fűződik, melyek szintén hatalmas társadalmi összefogással valósultak meg városunkban.


A Szövetség Tatáért Alapítvány, 2013 tavaszán sikeresen pályázott a TÁMOP-5.5.4-13/2-2013-0056 kódszámú „Társadalmi aktivitás növelése lakóközösségi programok keretében Tatán” című pályázati kiírásra.
A kedvező elbírálást követően a szervezet megkezdte munkáját, melynek keretében a Lakóközösségi és Szolgáltató Iroda (rövidített nevén LISZI) megnyitotta kapuit. A fenti projektnek köszönhetően létrejött LISZI legfontosabb célkitűzése, hogy szolgáltatásaival, szabadidős programjaival segítse a lakótelepen élők mindennapjait, kellemes és hasznos időtöltést biztosítson minden itt élő számára, hogy egy aktívan cselekedni képes közösség jöjjön létre a városrészben.

A projekt számos lehetőséget nyújt minden korosztály számára tanácsadásokkal, készségfejlesztő programokkal. Célja a közösségi összefogás elősegítése.Készülünk még lakossági fórumokkal, tanácsadásokkal, művészszalonnal, szívességcsere programmal, és több olyan megmozdulással, amelyek segítségével szebbé, élhetőbbé tudjuk tenni közvetlen lakókörnyezetünket.

Elérhetőségeink:

2890 Tata, Kosztolányi u. 3.

Nyitva tartás:

Hétfő, szerda: 8 - 12
Kedd, csütörtök: 15 - 20
Szombat: 9 - 13

Virtuális elérhetőségeink:

+36 30 831 1817
+36 30 831 1813
http://www.tataliszi.hu
https://www.facebook.com/tataliszi
liszi.tata@gmail.com