Koronavírus információs vonal telefonszáma: 06 80 277 455; 06 80 277 456

25 éve alakult az éremgyűjtők szervezete Tatán

Negyedszázada, 1990-ben jött létre az Éremgyűjtők Tatai Szervezete, amely az elmúlt évtizedekben magas szakmai követelmények mellett végezte munkáját.

 

Megalakulása óta több alkalommal országosan is egyedülálló kezdeményezéseket tettek, mint a Hóman Bálint Numizmatikai Nyári Egyetem indítása, megyei éremművészek és éremműveik kiállításon történő bemutatása, a Szegedi ÉremVerde kiállítása, a Horthy-korszak numizmatikai anyagainak bemutatása a Vármúzeumban valamint az országos viszhangot is kiváltó katolikus kegyérmek bemutatása a Kapucinus Rendházban.

Az ezévi rendezvényekkel folytatódik a numizmatika tematikus ismeretterjesztése, ebben is kiemelkedik a két Rév-komáromi (Szlovákia) kiállítás, melyek közül az egyik a Szent Család-Pápák-Szentek-templomok, a másik a Komárom-Esztergom Megyei érmek bemutatása illetve Tatán júniusban megrendezésre kerülő „HUNFILA 2015” Nemzetközi Bélyegkiállítás keretében a tatai érmek kiállítása az Eötvös Gimnázium sportcsarnokában.

Szeptemberben, gr. Esterházy Miksa emlékének megörökítésére emléktábla avatására kerül sor.

Tovább folytatódnak az elmúlt évben megkezdett numizmatikai szakmai ismeretterjesztő előadások is.

Január 19-én a szocreál éremművészet megyei példáiról Vámosi László, február 16-án a replikákról, hamisítványokról Földes Zoltán illetve március 16-án az Emericana Foederatio jelvényeiről Schilling Attila tart előadást és mindegyik előadáshoz anyagbemutató is kapcsolódik.

A tatai éremgyűjtők a szervezetté történő alakulás negyedszáz éves évfordulóját ünnepélyes közgyűlés keretében teszik emlékezetessé, ahol külön is megemlékeznek az alapító tagjaikról is. Az éremgyűjtők összejövetelei továbbra is a Magyary Zoltán Művelődési Házban vannak a hó 1. és 3. hétfőn 17 órától, oda várják a numizmatika, az éremgyűjtés kedvelőit.

 

Vámosi László