Koronavírus információs vonal telefonszáma: 06 80 277 455; 06 80 277 456

Biztonsági okokból kell a kamera

A képviselő-testület már tavaly is többször tárgyalt a térfigyelő-kamerarendszer kiépítéséről a település közbiztonságának fokozása érdekében. Felkérték a rendőrkapitányt, hogy a fent említett kamerák lehetséges helyszíneiről készítsen javaslatot a testület részére.

 

Dr. Friedrich Gábor rendőr alezredes, a Tatai Rendőrkapitányság vezetője tájékoztatott, hogy az ismertté vált bűncselekmények, közlekedési szabályszegések felderítésében, bizonyításban segítséget nyújthatott volna, a jövőben pedig nyújthatna a térfigyelő rendszer. Növelné a felderítés esélyét, a lakosság biztonságérzetét.

- A térfigyelő rendszer nemcsak a helyszíni események, hanem az érkezési-távozási útvonalak forgalmának rögzítésével is elősegíti a nyomozók munkáját, és segítséget jelentene a közlekedési morál javítása érdekében végrehajtott és tervezett közlekedésbiztonsági ellenőrzésekhez is. A nemzetközi és hazai tapasztalatok alapján a közterületek megfigyelése olyan hozzáadott értéknek minősül, amely más eszközökkel nem érhető el. Az utazó bűnözés természeténél fogva a kisebb ellenállás irányába igyekszik terjeszkedni, tehát a kamerarendszerrel fel nem szerelt település válhat első számú célponttá – tájékoztatott dr. Friedrich Gábor.

 

Komárom-Esztergom megye területén Tatabányán, Oroszlányban és Komáromban is alkalmaznak valamilyen térfigyelő rendszert. Ennek egyértelmű előnye az objektivitása: amit a kamera lát, azt egyértelműen rögzíti, segítheti a bűnüldöző szervek munkáját.

Dr. Friedrich Gábor az önkormányzathoz benyújtott javaslatában a Környei utat, a Fekete utat, a Szomódi utat, a Komáromi utca – Kakas utca kereszteződését, a Vértesszőlősi út – Erkel Ferenc utca kereszteződését, a Kocsi út – Széles csapás körzetét, az Ady Endre út – Somogyi Béla út - Almási út – Május 1. út csomópontját, valamint az Agostyáni út – Bacsó Béla út kereszteződését jelölte meg szükséges helyszínként.

Michl József polgármester további városrészekben is szükségét látja a közbiztonsági, adott esetben bűn- és baleset-megelőzési célú térfigyelésnek, így például az Öreg-tó partján, az Angolparkban, a Kossuth téren, az Újhegyi városrész egyes területein, illetve a tóvároskerti vasútállomás környékén, valamint a Baji úton. - A későbbiek során a kamerarendszert szükség szerint bővíteni kell. Ez nem csak a város területére terjed ki, de szükséges a kistérséghez tartozó települések bevonása is a járási szintű területfigyelésbe. Az önkormányzat költségvetésében 2015-ben 22 millió forint áll rendelkezésre a kamerarendszer kiépítésére. Ezen összeg fedezetet tud biztosítani az első ütem megvalósítására – tájékoztatott Michl József.