A koronavírus információs vonal telefonszáma: (06-80) 277-455; (06-80) 277-456

Kiemelkedő beruházással bővül a Tatai Ipari Park

Komoly érdeklődés kísérte a japán NHK SPRING Hungary Kft. első európai termelési központjának alapkőletételi ünnepségét október 13-án délelőtt a Tatai Ipari Parkban, ahol a hivatalos megnyitó és köszöntő beszédek után, helyére illesztették az épülő gyár egyik födémgerendáját, amit a kiemelt vendégek aláírása díszít.

Hosszú évek óta terveztük ezt a beruházást, örülök, hogy létrejött-nyilatkozta Michl József, Tata polgármestere, aki elmondta, hogy a beruházás nyomán egy magas szintű technológia érkezik városunkba, ahol 8 hektáros területen valósul meg az új gyár működése. Az NHK SPRING megjelenése nagy segítséget jelent a munkavállalók szempontjából is, hiszen közel 100 új munkahelyet létesítenek, elsősorban magas iskolai végzettségű szakemberek alkalmazásával. Michl József ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy ezáltal azt a tervüket is meg tudják valósítani, hogy a jövőben még több tatai tudjon helyben dolgozni, hiszen ha itt találnak munkát maguknak, több idejük marad a családjukra, és kevesebbet kell utazniuk.  Az autóipari beszállító cégek jelenlétének már komoly hagyománya van itt, az új beruházással most ez a kör bővül, aminek a legkézzelfoghatóbb nyeresége Tata számára az adóbevétel növekedése az iparűzési adón keresztül. Az újabb biztos, és hosszú távon befektető, valamint magas értéket előállító cég megjelenése jó példája annak, hogy a befektető, az ipari park tulajdonosai és az önkormányzat milyen módon tud együttműködni abban, hogy egy elképzelés megvalósuljon, az önkormányzat ugyanis az elejétől kezdve részese a projekt létrejöttének, és segítette a feleket mind a területvásárlást tekintve, mind pedig az infrastruktúra megteremtésében-tette hozzá a városvezető, aki köszönetet mondott a Barina Kft. vezetésének is.

,,Nagyon jó itt lenni, nem a hőmérséklet miatt, hanem ezért, mert úgy érzem itt tűz ég mindenkiben” - mondta megnyitó beszédében Dr. Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes, aki kifejezte, nagyon örül, hogy az NHK hazánkba hozta ezt a zöldmezős beruházást. Hozzátette, hogy már most is 141 japán cég működik az országban, ami 25.000 embernek ad munkát. Az NHK SPRING Hungary nagyon komoly technológiát hoz Tatára, ahol  lengéscsillapítókat és stabilizátorokat fognak gyártani. Dr. Szabó László beszélt arról, hogy a világ most már úgy tekint Magyarországra mint egy nagyon komoly és jó befektetési célpontra, ez is alátámasztja, hogy az NKH egy jó és bölcs döntést hozott, ami minden bizonnyal nagyon hamar meg fog térülni számukra.

Bencsik János országgyűlési képviselő a helyszínen kifejezte köszönetét a kormánynak, és a mögötte álló Befektetés-fejlesztési Ügynökségnek is, hiszen segítségükkel a jelenlegi felállásban és a jogelődökkel együtt immáron 20 éve dolgozhatnak a térség gazdasági fejlesztésén, és a foglalkoztatási helyzet javításán. Külön gratulált Tatának, valamint mindenkinek aki a beruházás létrejöttéhez munkájával a város részéről hozzájárult, hiszen- ahogyan Bencsik János fogalmazott-a helyi gazdaság fejlesztése érdekében létrehozott szövetségüket jól és sikeresen tudják működtetni.

Nishioka Katsuyuki az NHK Spring Hungary Kft. ügyvezető igazgatója köszöntő beszédében elmondta, hogy az építési munkák szeptemberben kezdődtek, a tartóoszlopok már állnak, a munkák a tervek szerint haladnak, s kifejezte hálás köszönetét a jó együttműködésért és a rengeteg támogatásért a magyar kormányzati tisztviselőknek, a tatai önkormányzatnak és minden közreműködő partnernek. Az ügyvezető tájékoztatott arról, hogy a beruházás teljes összegét az NHK biztosítja, s önálló befektetésként ez lesz az első európai termelési központjuk. Ennek oka többek között a jól képzett helyi munkaerő megléte, és városunk szerencsés földrajzi elhelyezkedése, a kényelmes elérhetőség. Hozzátette, hogy mindezek mellett a tatai városvezetés lelkesedése és hozzáállása is kulcsszerepet játszott abban a döntésükben, hogy a beruházás színhelye Tata legyen. A legújabb berendezéseket és technológiát alkalmazzuk, hogy vásárlóink bizalmára érdemes termékeket gyárthassunk, és legjobb tudásunk szerint szeretnénk a tatai körzet fejlődéséhez is hozzájárulni-fogalmazott Nishioka Katsuyuki.

Az ünnepség vendégeként Kosuge Junichi, Japán  Japán rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövete  gratulált az NHK SPRING Kft.-nek az építkezés megkezdéséhez, és elmondta, hogy a cég választása azért esett hazánkra és Tatára, mert a magyar kormány és a város kimagasló támogatást nyújtott. Kiemelte, hogy a magyar kormány a gyáripar vonzására koncentrál, beleértve az autóipart is, s ennek eredményeképpen már több japán vállalat is teret nyert hazánkban, de Tatán az NHK lesz az első ilyen japán vállalat, mely különösen meggyőzőnek találta a várostól kapott támogatást.

A megnyitó és a köszöntők után, az építkezésen helyére illesztették az új gyár egyik födémgerendáját, melyet előtte aláírásukkal látták el a díszvendégek. A termelési központ nyitóünnepségét jövő nyárra tervezik.