Koronavírus információs vonal telefonszáma: 06 80 277 455; 06 80 277 456

10 évre szóló szerződést írt alá az Önkormányzat és a KNYKK Zrt.

Tíz esztendőre szóló közszolgáltatási szerződést írt alá a Városházán Tata polgármestere, és a KNYKK Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatója, a helyi közösségi közlekedés biztosítására.

A társaság és a város kapcsolata több évtizedre nyúlik vissza. Már a hetvenes években is a közlekedési központ jogelődjének autóbuszai szállították a tatai utasokat, s az utazási igények változásával folyamatosan növekedett a teljesített kilométerek mennyisége – tíz év alatt 441 ezer kilométerről, 458 ezerre nőtt. 2015-ben 62.963 járatot indított a KNYKK Zrt., éves szinten 5,5 - 5,6 milliós utassal.  A járművek 10,7 éves átlagéletkora országosan is kiemelkedően alacsonynak számít a helyi közlekedésben. A december 16-án aláírt, hosszútávra szóló közszolgáltatási szerződés komoly előnye, a tervezhetőség biztosítása mindkét fél számára. A város a költségeket és a szolgáltatás színvonalát köti le, míg a közlekedési központ az infrastrukturális fejlesztéseket, az autóbusz beszerzést, a humánerőforrás biztosítását, képzését tudja ütemezni, tervezni.

Németh Tamás vezérigazgató a szerződés aláírásának helyszínén elmondta: - a cég életében a tatai helyi közlekedés kiemelt szerepet tölt be, 2004 óta közszolgáltatói szerződés formájában látják el a helyi közösségi közlekedési feladatokat. A jelenlegi szerződés időtartama idén december 31-én lejár, ezért szükséges volt a város részéről egy nyílt közbeszerzési eljárás megindítása, melyből a KNYKK került ki győztesen. Ennek eredményeképpen a következő 10 évben, a KNYKK Zrt. fogja ellátni ismét a közösségi közlekedési feladatokat a város határain belül. Németh Tamás kiemelte: - azért fontos ez a szerződés, mert a 10 éves időszak megfelelő időtáv ahhoz, hogy a várossal közösen tervezett közlekedési beruházásoknak és fejlesztéseknek kezelhető, és jól megfogható tervezési alapot adjon, akár pályázati szempontokból is. A vezérigazgató megköszönte a bizalmat a társaság és munkavállalói nevében, hiszen ez a szerződés jelenleg a cég legtávolabb mutató megállapodása.

Michl József megköszönve az eddigi együttműködést kiemelte, hogy a társaság Tatán mindig teret adott a folyamatos fejlesztéseknek, így idén is több új buszmegálló létesülhetett városunkban, és elsők között itt vezették be a digitális totemoszlopokat, valamint új járatokat is elindítottak. A vállalat abban is partner volt, hogy a helyi ipari parkban segítse az ott dolgozók szállítását. A legfontosabb az – fogalmazott a polgármester -, hogy a tataiak elégedettek legyenek a helyi közlekedéssel. Szeretnék a jövőben bővíteni azoknak a körét, akik ezeket a közlekedési szolgáltatásokat igénybe veszik. A tatai diákoknak már régóta megvásárolja az Önkormányzat az autóbusz bérleteket, de emellett várják az itt élők ötleteit, javaslatait annak érdekében, hogy minél többen utazzanak a helyi járatú autóbuszokon.

A KNYKK Zrt. évente több megállóhely és autóbuszváró felújítását, cseréjét végzi el a városban. 2012-ben pályázati forrásból teljesen megújult a Fellner Jakab úti autóbusz forduló, új autóbuszvezető pihenőt alakított ki a közlekedési központ. A közösségi közlekedés fejlesztését célzó programban konzorciális partnerként Tata is részt vett – így jött létre a valós idejű utastájékoztatási rendszer. Tatán hét megállóhelyen működik digitális, akadálymentesített totemoszlop, amely a járatok valósmozgását érzékelve jelzi ki az autóbusz érkezési idejét az adott megállóban.

Néhány héten belül élesíti a közlekedési központ azt a kamerarendszert, amely ma még tesztüzemben működik. A Tata helyi közösségi közlekedésében résztvevő autóbuszokon az utastérben három kamera készít felvételt a jövőben, ennek célja a készpénzforgalom és a közbiztonság védelme. Az adatvédelmi törvény előírásai szerint üzemeltetett kamerák által rögzített mozgóképet, csak a hatóság hivatalos megkeresésére adja ki a társaság.