Koronavírus információs vonal telefonszáma: 06 80 277 455; 06 80 277 456

Gratulálunk a TAC bronzérmes női röplabda csapatának!

A TAC – SZESE csapata, a 2017-2018. évi Női Felnőtt Röplabda Bajnokság II. osztály közép-csoportjában a harmadik helyet szerezte meg. A bronzérmeket Michl József polgármester adta át a sportolóknak május 7-én, a Güntner Aréna Városi Sportcsarnokban.

A TAC történetében 2013-ban először indult röplabda szakosztály, mely felmenő rendszerben bővül. 2017-ben a győri SZESE-vel együttműködve TAC-SZESE néven felnőtt női csapatot indítottak az NB II-ben, s az eredmény nem váratott magára sokáig, hiszen bronzéremmel zárták a szezont.

Tálosné Rozsinszky Rita a TAC röplabda szakosztályának vezetője elmondta: - Az öt éve megalakult szakosztály fiataljai már eljutottak abba a korba, hogy komolyan versenyezzenek, ezért gondoltak arra, hogy a további fejlődésük érdekében létrehoznak egy felnőtt csapatot, mely tatai, győri és tatabányai sportolókból áll. Nagyon nehéz dolga volt az edzőnek hiszen három teljesen különböző csoportot kellett összehangolnia, de komoly munkát végeztek és igazi csapattá váltak, akik abszolút megérdemelték a bronzérmet – nyilatkozta a szakosztályvezető.

Szabó Gergely edző a helyszínen kiemelte: - A lányok sokat fejlődtek egy év alatt, s a végére a korkülönbségek ellenére is szépen összeállt a csapat. A szezon folyamán számos mérkőzésre nem tudtak ugyan a teljes kerettel eljutni, de ennek ellenére nagy teljesítményt nyújtott a gárda.

A helyszínen elismerésben részesült a TAC U13-as csapata is, akik 5. helyezést értek el az Országos Mini Kupán. A csapat tagjainak Lázár Ottó a TAC elnöke és Beigelbeck Attila a KVSE elnöke adott át ajándékokat.

Gratulálunk az eredményekhez, csak így tovább!