A koronavírus információs vonal telefonszáma: (06-80) 277-455; (06-80) 277-456

Az önkormányzat idén is támogatja a TAC munkáját

Tata Város Önkormányzata képviseletében Michl József polgármester, a Tatai Atlétikai Club képviseletében pedig Hanesz József elnök írta alá április 24-én a Városházán azt a támogatási szerződést, mely a klub idei működését segíti.

A támogatási szerződés értelmében a város 45.000.000 forint összegű támogatást nyújt Tata legrégebbi és legnagyobb sportklubjának.

Hanesz József elnök a helyszínen elmondta: - a támogatás az alapokat jelenti a működésükhöz, s minden évben egy nagyon biztos forrás ahhoz, hogy sportolóik  nyugodt körülmények között versenyezhessenek. A TAC városunkban nagy szervezetnek számít, a megyében például a legnagyobb kézilabda szakosztályt működteti, idén március 31-én a teljes taglétszámuk 735 fő volt.

A klubban kilenc szakosztályban dolgoznak, teljes költségvetésük a   támogatásokkal és a tagdíj bevétellel 100-120 millió forint között van évente, emellett 130-140 millió forint TAO-val számolhatnak a működési költségük tekintetében.

Michl József a szerződés kapcsán úgy nyilatkozott: - A TAC kiemelt szerepet tölt be Tata sportéletében, egyrészt a színvonalas szakmai munkájával, másrészt azért, mert létszámát tekintve a legtöbb sportolót egyesíti, ezért természetes, hogy az önkormányzat támogatja az ott folyó munkát.

Korábban a város megfogalmazta azt az igényét, hogy 2020-ra 800 főre emelkedjen a klub igazolt sportolóinak száma, s ehhez a célhoz folyamatosan közelítenek. A támogatással kapcsolatban az a kérés is megfogalmazódott, hogy a TAC-nak folyamatosan legyen csapatsportágban legalább két nemzeti második vonalban játszó csapata, ezt az elvárást szintén teljesítik. Az önkormányzat jelenleg a TAC legnagyobb támogatója, de a terv az, hogy tatai vagy környéki vállalkozások akár még ennél nagyobb mértékben is szponzorálják a klubot, és segítsék működését, a fiatal sportolókat, a helyi sportéletet, közben önmagukat is reklámozva. Gratulálunk a TAC sportolóinak, munkájukra büszkék vagyunk, és erre az évre is szép sikereket kívánunk nekik – fogalmazott Michl József.