Munkaerő-piaci elhelyezkedést segítő képzést indított az önkormányzat

Tata Város Önkormányzata az EFOP-1.5.2-16-2017-00043 „Humán szolgáltatások fejlesztése Magyary Zoltán mintajárásában” című projekt keretében képzéssorozatot indított munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetűek számára. A sorozat első találkozóját június 17-én rendezték a Piarista Rendházban.

 

A képzéssorozat célja a hátrányos helyzetű álláskereső és inaktív személyek foglalkoztathatóságának javítása, nyílt munkaerőpiaci elhelyezkedésének támogatása, valamint a közfoglalkoztatásból a versenyszférába történő átlépés elősegítése. Michl József polgármester a projekt kapcsán elmondta: - Az EFOP-os pályázat keretében az önkormányzatnak lehetősége nyílt arra, hogy válaszokat keressen a munkaerő-piac aktuális foglalkoztatási kérdéseire. Leginkább azoknak kell segíteni, akik a legrászorultabbak, és a munka világában nagyon nehezen állják meg önállóan a helyüket. Ezért kerültek ők be korábban a közfoglalkoztatás rendszerébe, ami biztosítja számukra az alapvető stabilitást, de utat kell mutatni nekik a továbblépés irányába is, hogy a szabad munkaerő-piacon meg tudjanak jelenni. Ez jelentheti azt, hogy maradnak továbbra is például a Városgazda Kft.-nél vagy a Városkapu Zrt.-nél, de már nem közfoglalkoztatottként, hanem hagyományos értelemben vett munkavállalóként. A képzési program ebben segít, kompetenciafejlesztéssel, kommunikációs, mentálhigiénés és egyéb tanácsadással-oktatással, ami hozzájárul a háttértudásuk növeléséhez, és hatékonyabbá teszi számukra az elhelyezkedést – tájékoztatott a városvezető.

A képzéssorozat tematikája magában foglalja többek között a:

-munkaerő-piaci képzést,

-együttműködési kompetenciát fejlesztő tréninget,

-alkalmazkodási módokat a versenyszféra vállalati kultúráihoz és

-a társadalmi integrációt.

A tatai tréning vezetője Tóth Veronika úgy nyilatkozott: - a képzés célkitűzése az, hogy a résztvevők a lehető legjobban felvértezve folytathassák a jövőben a karrierútjukat. Ennek érdekében egy olyan programot állítottak össze, amely játékos és csoportfeladatokból, egyéni kérdőívekből áll, és hatékonyan fejleszti az együttműködést valamint a kommunikációt. A munka során az érintettek önismerete is fejlődik, tovább csiszolhatják saját képességeiket, és megtanulhatják, hogy munkahelyi környezetben hogyan tudnak még jobban együttműködni a többiekkel.