A koronavírus információs vonal telefonszáma: (06-80) 277-455; (06-80) 277-456

Tata tehetségbarát város

Szeptember 24-én a Peron Music Könnyűzenei Tehetséggondozó és Képző Központban tartott sajtótájékoztatót dr. Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár valamint Michl József polgármester abból az alkalomból, hogy Tata 2019-ben elnyerte a Tehetségbarát Önkormányzat díjat.

 

Városunk önkormányzata idén nyáron részesült az elismerésben. A díjat olyan önkormányzatok kaphatják meg, amelyek folyamatosan segítik a tehetséges fiatalok felkutatását, támogatását, és a tehetséggondozó szervezetekkel is példamutató együttműködést folytatnak.

Dr. Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár a tatai sajtótájékoztatón elmondta: - a tehetséges fiatalok megtalálása, tehetségterületük beazonosítása, felismerése majd folyamatos támogatása valamint a tehetség társadalmi hasznosulásának elősegítése, közös nemzeti ügy. Hazánkban a tehetséggondozás kereteit a Nemzeti Tehetségprogram biztosítja, melynek elindulásakor 500 millió forint állt rendelkezésre, ám 2019-ben már 3,3 milliárd forinttal tudják támogatni a tehetséges fiatalokat. Ennek köszönhetően 300-350 ezer fiatal kap évente közvetlen vagy közvetett segítséget képességei kibontakoztatásához, továbbfejlesztéséhez. A Nemzeti Tehetségprogram forrásainak alapját az adófizetők 1%-os felajánlása adja, ezek a felajánlások pedig évről évre nagyobb számban érkeznek a program javára, ami azt jelenti, hogy a magyar társadalom is egyre fontosabbnak tartja a hazai tehetségek támogatását. A program mellett nélkülözhetetlen, hogy a különböző oktatási intézmények és az önkormányzatok is részt vegyenek ebben a munkában tehetségbarát környezet megteremtésével, 2013-ban ezért került sor a Bonis Bona-díj megalapítására, s ezen a díjon keresztül nem csupán a tehetséggondozásban aktív szerepet vállaló intézmények és szakemberek részesülhetnek elismerésben, hanem az önkormányzatok is.

Tata az UNICEF „Gyermekbarát Város” kezdeményezéséhez való 2008-as csatlakozásával olyan irányvonalat határozott meg, amely elősegíti a fiatalok ismereteinek bővítését, a tehetséggondozást, a nemzeti kultúra iránti fogékonyságot. A helyi program egyik célja idén is a fiatal tehetségek felkutatása, tehetséggondozása, egyéni és közösségi fejlődésük, érvényesülésük segítése a minőség, az innováció és az ifjúsági munka elismerése révén. A díj elnyerésében többek között szerepet játszott az is, hogy önkormányzatunk széleskörű ösztöndíj támogatást nyújt: „Tata város legszorgalmasabb diákja” elnevezéssel általános és középiskolás kategóriában, az „Arany János Tehetséggondozó Programmal" középiskolás diákok részére, a „Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj" pályázattal, az „Öveges József Tanulmányi Ösztöndíj" pályázattal, valamint az „Esterházy Miksa Viator” sportösztöndíjjal, tehetséges fiataljainknak. Tata köznevelési, közoktatási, illetve közművelődési megállapodások útján is támogatja a tehetséggondozással foglalkozó intézményei, szervezetei működését. A szeptemberben megnyílt Peron Music Könnyűzenei Tehetséggondozó és Képző Központ működésével pedig a fiatal tehetségek felkutatása, tehetséggondozása valóságos, elérhető közegbe kerül a felkínált programok, képzések által nemcsak a város, hanem az egész régió számára.

Michl József polgármester a sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott: - A tehetség önmagában kevés, ha nincs megfelelő partner, szakmai segítő hozzá, például egy tanár vagy mentor, és szükség van nagyszerű szülőkre is, akik kicsi koruktól arra nevelik a gyerekeket, hogy dolgozniuk kell a céljaikért és, hogy a munkánkon keresztül tudjuk alakítani önmagunkat valamint a környező világot. Az önkormányzat már régen felismerte a tehetséggondozás fontosságát, és ehhez számos támogatást nyújt, például a városi ösztöndíjrendszer működtetésével. Michl József kiemelte: - 2014 és 2019 között az Öveges József, a Tata Város Legszorgalmasabb Diákja, az Esterházy Miksa Viator és a Bursa Hungarica ösztöndíjakra több, mint 30 millió forintot biztosított az önkormányzat.

Önkormányzatunk a díjjal az erkölcsi elismerés mellett 1,5 millió forintot nyert tehetséggondozással kapcsolatos programok megvalósítására, melynek köszönhetően hamarosan megrendezik a tatai tehetségek találkozóját és konferenciáját.