A koronavírus információs vonal telefonszáma: (06-80) 277-455; (06-80) 277-456

Kívül-belül tovább szépült a Csillagsziget Bölcsőde

Tata Város Önkormányzatának támogatásával teljes egészében megújult a tatai Csillagsziget Bölcsőde játszóudvara és egy gondozási egysége.

 

A több, mint 40millió forintos beruházás nyomán már egy korszerűbb és a mindennapos igényekhez is jobban igazodó környezet várja a gyermekeket. Fekete Éva a Csillagsziget Bölcsőde vezetője úgy nyilatkozott:- 1300 négyzetméternyi gyepszőnyeget terítettek le és megújultak a közlekedő utak is, ami lehetővé teszi a kismotorok valamint a futóbiciklik használatát. Az udvarra telepített játékok kerültek, minden gondozási egység udvarrészéhez került csúszda, háromszög mászóka, felújították a homokozókat, új árnyékolókat szereltek fel. Emellett az udvaron új kis házikók is helyet kaptak.

A bölcsődében az udvar mellett megszépült a belső tér is, hiszen teljesen felújították az egyik gondozási egységet. Festettek, padozatot és beépített szekrényeket cseréltek, valamint úgy alakították át a fürdőszobát, hogy a tervezésnél figyelembe vették a kisgyermeknevelők és a gyerekek igényeit is, így már sokkal korszerűbb ellátást tudnak biztosítani az intézményben.

Michl József polgármester a helyszínen elmondta:- Az önkormányzat saját forrásból fedezte a fejlesztést, miután korábban már lezajlott az épületen egy komoly energetikai felújítás. A legújabb beruházás célja az volt, hogy egy természetes zöld környezetet alakítsanak ki öntözőrendszerrel, ami kora tavasztól késő őszig szolgálja a gyermekeket. A polgármester köszönetet mondott Fekete Éva intézményvezetőnek, aki maga koordinálta a munkálatokat, valamint a kivitelezőnek és a képviselő-testületnek, amely támogatta a fejlesztési javaslatot.

A Csillagsziget Bölcsődében jelenleg 20 kisgyermeknevelő, két pedagógiai asszisztens és öt dajka dolgozik, ők 88 kisgyermekkel foglalkoznak. A fejlesztés még nem zárult le teljesen, hamarosan ugyanis új tárolószekrények is érkeznek az intézménybe.