A koronavírus információs vonal telefonszáma: (06-80) 277-455; (06-80) 277-456

Óvodapedagógiai Napot rendeztek a művelődési központban

Tata Város Önkormányzata és a Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. november 15-én rendezte a hagyományos Óvodapedagógiai Napot a Magyary Zoltán Művelődési Központban.

 

A szakmai nap évről-évre alkalmat ad arra, hogy az óvodában dolgozók munkáját tartalmas programokkal, új ötletekkel segítsék, és persze teret biztosít  a személyes találkozásokra, tapasztalatcserére is.

„Nagy öröm, hogy ismét ünneplő közösségben köszönhetem meg az egész város nevében áldozatos gyermekszerető, gyermeknevelő és gyermekmentő munkájukat. Egy külső szemlélő számára könnyűnek tűnő foglalkozásuk sokkal több nehézséget, gondot és erőfeszítést hordoz, mint amennyi látszik belőle, de sokkal több örömet és boldogságot is jelent, mint amennyit mi láthatunk” - kezdte a helyszínen köszöntőjét Michl József polgármester. A városvezető elmondta: - Korunkban sok más mellett három, komoly aggodalomra okot adó nagy veszély van. Az emberi természet megcsúfolásának és a teremtés rendjének alattomos, a genderisták általi meghekkelése az egyik valóságos veszély. A másik ilyen, hogy a digitális világ átveszi a hatalmat a tunya és elkényelmesedett ember felett, s a harmadik a kényelmes, materialista, könnyű élet ígérete és igézete. Már ebből is látszik, hogy totális háború folyik a normális világ ellen és ilyen körülmények között kell megőriznünk a lelkünket valamint a ránk bízottak lelkét, így ezerszer nehezebb helyzetben vannak a jelenlegi óvodapedagógusaink, mint évekkel ezelőtt. Sokszor olyan nehézségekkel kell szembenézniük munkájuk során, melyek főiskolai tanulmányaik alatt még nem léteztek. Ezért folyamatos tanulásra, szellemi frissítésre és személyiségfejlődésre van szükségük. Köszönöm mindenkinek, aki ezt látva hajlandó naponta keresni a megoldásokat és feloldásokat, s nem hajlandó engedni a normalitásból. Köszönöm, hogy naponta új módszereket tanulnak a gyermekek neveléséért és növeléséért, ősinek is mondható emberi értékeink gyermekeinkbe való minél mélyebb és biztosabb átültetéséért. Azt szeretnénk, hogy a gyerekeink normálisan nőhessenek fel mindenféle veszélytől megvédve, hogy képesek legyenek majd ők is magukat megvédeni. Úgy tudjanak felnőni, hogy ne lehessen becsapni, félrevezetni őket. Ehhez tiszta szívből kívánunk minden megszülető gyermeknek jó szülőket és nagyszerű óvodapedagógusokat, kisgyermeknevelőket itt Tatán. Köszönöm munkájukat, küzdelmüket, a Jóisten éltesse önöket s példaadó, velünk most is itt ünneplő elődeiket - fogalmazott Michl József.

Az Óvodapedagógiai Napon idén is a szakmai előadásoké volt a főszerep. A művelődési központ színpadán először Dományi Virág múzeumpedagógus mutatta be a Kuny Domokos Múzeum óvodapedagógia programkínálatát, majd Nagy Ildikó mesterpedagógus, vezető szaktanácsadó, az Oktatási Hivatal munkatársának előadása következett az informatikai eszközök kreatív felhasználásáról óvodás korban. Ezt követően, a hagyományokhoz híven  köszöntötték a tatai intézményekből nyugdíjba vonuló kollégákat:

-Fiú Ferencnét, aki 1980-tól dolgozott a Tatai Fürdő Utcai Néphagyományőrző Óvodában, 2005-ig óvodapedagógusként majd óvodavezetőként. Ebben a feladatkörben 19 évig vezette az intézményt. Elkötelezett néphagyományőrző, a Néphagyományőrző Óvodapedagógusok Egyesületében elnökségi tagként segíti az egyesület szervezői munkáját. Vezetése alatt a tatai óvoda kétszer adott otthont a Néphagyományőrző Óvodapedagógusok Országos Szakmai Találkozójának.

-Dr. Galambosné Szabó Györgyit, aki 1993 óta a Tatai Fürdő Utcai Néphagyományőrző Óvoda óvónője. A rábízott gyermekekért felelősséget érezve vezette csoportjait és számos továbbképzésen vett részt. 2005-től 2018-ig  végezte az intézmény gyermekvédelmi munkáját, mindig érzékenyen reagált a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek problémáira.

-Herczog Károlynét, aki a Hajnalcsillag Tatai Református Óvoda pedagógus asszisztense. 1999 óta szolgált dajkaként majd pedagógus asszisztensként. 12 évig a Kincseskert Óvodában, az elmúlt nyolc évben pedig a Hajnalcsillag Tatai Református Óvodában. Életének minden mozzanata a gyermekek körül forgott. Az otthoni háztartás mellett szívesen vágott, festett, ragasztott, varrt szomódi otthonában, hogy a gyermekeknek örömet okozzon. 

-Klima Erikát, aki 2012-ben került a Tatai Fürdő Utcai Néphagyományőrző Óvodába konyhalányként. Szakmai elhivatottságát bizonyítja, hogy 2014-ben szakács végzettséget szerzett. Fő birodalma a konyha volt, mindig nagyon precízen dolgozott. Megbízhatóan, az előírásoknak megfelelően kezelte az ételeket. A gyermekek kedvencét a paradicsomlevest, és a Gyermeknapon már hagyománnyá vált milánói spagettit, mindig nagy szeretettel és örömmel készítette el.

-Lengyel Lászlónét, aki szakácsnőként nyolc éve dolgozik a Tatai Bartók Béla Óvodában. Mindig lelkiismeretesen, odafigyelve végezte munkáját, s minden olyan ünnepen számíthattak rá, amely plusz feladatot jelentett a konyhának, például óvodabálon, adventi játszódélutánon vagy óvodában alvós napon az iskolába készülőknek. Egészséges és finom ételeit mindenki szerette, mint ahogyan azt a lelkesedést is, amellyel ezeket elkészítette.

-Tanka Lajosnét  a Tatai Bartók Béla Óvoda óvónőjét, aki 1979-ben végzett Tatabányán az Árpád Gimnázium és Óvónőképző Szakközépiskolában, 1996-ban munka mellett szerezte meg felsőfokú képesítését. Ildi néni egy helyen dolgozta le 40 évét, csak az óvoda neve és végül helye változott. Szakmai munkáját a gyermekek szeretete, mély empátiás készsége vezérelte. Gyerekek és szülők egyaránt szerették őt, olyannyira, hogy a már felnőtt, régi óvodásai is meglátogatták, sőt néhányuk saját gyermekét is Ildi néni gondjaira bízta.

-Vasvári Erikát, aki a Tatai Geszti Óvoda dajkájaként már nyugdíjas éveit tölti. 1988-ban került az intézménybe konyhai dolgozóként. Nagyon megbízhatóan, tökéletesen és gyorsan dolgozott, s közben elvégezte a dajkaképzőt is. 2015-ben került egy csoportba dajkaként. Humorával lehengerelte a kicsiket, sokat játszott velük, s közben egyéb teendőjét is precízen, gyorsan végezte. Ahogy mondani szokták, az "óvónők jobb keze" volt.

Szívből köszönjük munkájukat, nyugdíjas éveikhez jó egészséget, és sok örömet kívánunk!

Az ünnepségen közreműködött Szélvári Renáta óvónő és a Menner Bernát Alapfokú Művészeti Iskola fiatal tehetségei.