A koronavírus információs vonal telefonszáma: (06-80) 277-455; (06-80) 277-456

Üléseztek városunk képviselői

Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete november 27-én tartotta soros ülését a Városháza dísztermében, ahol a képviselők ezúttal 18 napirendi pontban hoztak döntést.

A napirendek előtt Michl József polgármester mutatta be a képviselő-testület tagjainak az „UNICEF Gyerekbarát Település”- díjat, melyet idén két díjazott, Jászboldogháza valamint Tata vehetett át november 20-án Budapesten. Ugyancsak a napirendi pontok megvitatása előtt Purgel Zoltán sportért felelős alpolgármester tájékoztatta a képviselőket arról, hogy 2020-ban városunkat is érinteni fogja a világ második legnagyobb kerékpáros körversenye, a Giro’d Italia. A Giro d'Italia magyarországi szakaszán május 9-10-11-én kerekeznek végig a versenyzők, s a második hazai versenynapon a mezőny Tatán is áthalad majd.

Az ülésen először rendelet-alkotáshoz kapcsolódó előterjesztéseket tárgyaltak.  Tata Város Önkormányzat tartalékainak felhasználásáról és a 2019. évi költségvetéséről szóló rendelet módosításáról született döntés, majd a Tata Építési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelet módosítása került napirendre, a Kodály tér melletti malomfelújításhoz kötődően. A helyszínen egy parkoló megépítéséhez járul hozzá az önkormányzat azzal, hogy egy kisebb területet értékesít a malom tulajdonosának, így elkészülhet a fejlesztéshez  tervezett parkoló.

A humánszolgáltatáshoz kapcsolódó előterjesztések között a képviselők tárgyaltak a Tatai járás munkaerő-piaci helyzetét elemző tájékoztatóról. Michl József polgármester a témában az ülés utáni sajtótájékoztatóján elmondta: - A beszámolót minden évben a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatai Járási Hivatalának Foglalkoztatási osztálya készíti el, egy nagyon részletes, precíz képed adva a munkanélküliségi mutatókról, a foglalkoztatási rendszer, a továbbképzések és a közfoglalkoztatás terén meghozott döntések eredményeiről. A jó hír az, hogy Tatán nem a munkanélküliség okoz problémát,  a foglalkoztatási nehézségeket inkább az okozza, hogy munkaerőhiány van mind városunkban, mind pedig a kistérségben. Ezért a jövőben azon kell gondolkozni, hogy milyen módon lehet kezelni ezt a helyzetet – nyilatkozta a polgármester.

A november utolsó szerdáján megtartott ülésen két pályázatokhoz kapcsolódó előterjesztés szerepelt. Mint minden ülésen, ezúttal is tájékoztatót kaptak a képviselők az Európai Uniós pályázatokról, majd első olvasatban tárgyaltak egy  erdősítés támogatására kiírt pályázatról. Az önkormányzat, az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is szeretné folytatni a zöldfelületek növelését célzó programját. Michl József elmondta:- vannak területek, ahol a növényzet cseréjére kerül sor, emellett pedig új helyszínekre is terveznek erdőtelepítést, melyre most pályázatot írtak ki, így a magyar kormány támogatásával megvalósulhatnak a beültetések. Mostanában sok szó esik a klíma és  környezetvédelemről, erdősítésről, de nagyon fontos ugyanakkor figyelembe venni azt is, hogy az erdők mellett szükségünk van továbbra is legelőkre, szántókra, valamint olyan rétekre és ligetes területekre, amelyeket a természet maga alakított ki és nem mesterségesen jöttek létre. Ebben a komplexitásban kell gondolkodnunk akkor, amikor az erdősítést megtervezzük.

Városüzemeltetési témában szavazott a testület a Volánbusz Zrt.-vel kapcsolatos aktuális ügyekről. A céggel (korábbi nevén Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.) a helyi közlekedést illetően hosszú távú megállapodása van az önkormányzatnak. A megállapodás keretében döntés született arról, hogy a helyi járatú autóbuszjegyek és bérletek árát minden évben az inflációhoz igazodva módosítják. Michl József ezzel kapcsolatban sajtótájékoztatóján kiemelte: - Az önkormányzat évente kb: 50 millió forint támogatást nyújt a közösségi közlekedéshez. Egyrészt a tatai helyi járatú buszok veszteségét fizeti ki a Volánbusznak, emellett pedig minden Tatán tanuló diáknak ingyenes buszbérletet biztosít. Mivel ez nagyon komoly támogatása a helyi közösségi közlekedésnek, ezért érdemes minél inkább kihasználni a lehetőséget, és busszal közlekedni városon belül - fogalmazott a polgármester.

Öt napirendi pont kapcsolódott az ülésen a vagyongazdálkodáshoz, ezek között szerepelt egy új bírósági épület megépítése. Michl József elmondta:- Magyary Zoltán városában méltó helyen kell dolgoznia a magyar bíróságnak, és ehhez az önkormányzat örömmel nyújt támogatást. Az építkezéshez több területet is javasoltak, végül a választás a Bacsó Béla és az Agostyáni út kereszteződésénél lévő területre esett, melyet a testület döntése nyomán értékesítenek az építkezés céljából.

A napirendek sorában szerepelt az a beszámoló, mely az idei építményadóról, a telekadóról, az idegenforgalmi adóról, a helyi iparűzési adóról, valamint a talajterhelési díjról szóló helyi önkormányzati rendeletekben foglaltakról és a gépjárműadóról szólt. Tata 2,3 milliárd forintos adóbevétellel számol 2019-ben. A tatai magánszemélyek, családok ebből 160 millió forintot fizettek be, a fennmaradó összeget mind a városunkban működő cégek fizetik. A helyi adózási eredményekkel kapcsolatban Michl József úgy fogalmazott: - Köszönöm szépen mindenkinek, aki az adóját ebben az évben is időben befizette, nekik köszönhetően a tatai adómorál hosszú évek óta példaértékű. Jó érzés az, hogy a tataiak sajátjuknak is érzik a várost, hiszen tudják, a befizetett adók segítségével tudunk tovább fejlődni.

Az ülésen a képviselő-testület elfogadta 2020. I. félévi munkatervét, valamint az önkormányzat 2020. évi ellenőrzési tervét is.

Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete következő ülését december második felében tartja majd.