A koronavírus információs vonal telefonszáma: (06-80) 277-455; (06-80) 277-456

A Városházán adták át az Öveges József Tanulmányi Ösztöndíjakat

Idén is tíz tatai, felsőoktatásban tanuló diák részesült az önkormányzat Öveges Józsefről elnevezett tanulmányi ösztöndíjában. A nyertes pályázókat a Városházán köszöntötték december 2-án.

 

Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete önkormányzati rendeletet alkotott a tanulmányi ösztöndíjakról és adományozásuk rendjéről. A rendelet értelmében az Öveges József Tanulmányi Ösztöndíj olyan tatai állandó lakóhellyel rendelkező, nappali tagozatos, felsőoktatásban alapképzésben, osztatlan mesterképzésben vagy mesterképzésben tanuló hallgatónak adományozható, aki a díj adományozását megelőző tanév mindkét félévében 4,0-nál magasabb tanulmányi átlagot ért el és még legalább egy tanéve van hátra a tanulmányai befejezéséig.

Az ösztöndíjjal kapcsolatban Purgel Zoltán alpolgármester elmondta: - Tata hosszú évek óta széles körűen támogatja a gyerekeket, az ifjúságot. Jól működik a diákönkormányzat, többek között ösztöndíjrendszert működtetünk a legeredményesebb tanulóinknak és sportolóinknak, minden évben kitüntetjük a művészetek, a tanulmányi versenyek és a sport terén kiemelkedő diákokat. Erőfeszítéseinket mások is értékelik, idén például elnyertük a Tehetségbarát Önkormányzat és az UNICEF Gyerekbarát Település díjakat, és természetesen a Gyermekbarát Város program keretén belül is évről-évre sokat teszünk a legfiatalabbakért. Purgel Zoltán hozzátette: - Reméljük, hogy a tehetséges tatai diákok, illetve a tanulmányi ösztöndíjasok közül is sokan döntenek majd úgy, hogy tanulmányaik befejezése után visszatérnek szülővárosukba, és Tatán kamatoztatják tudásukat.

Az ösztöndíjat évente maximum 10 hallgatónak lehet odaítélni: 5 hallgatónak, akik  humán tudományterületen és 5 hallgatónak, akik természettudományi-műszaki szakterületen tanulnak. A díj odaítéléséről a mindenkori oktatási feladatokkal foglalkozó bizottság javaslatának figyelembe vételével Tata polgármestere, Michl József dönt. A díj, az odaítélést tanúsító díszoklevélből és egy tanév 10 hónapjára szóló ösztöndíjból áll. Az ösztöndíj havi összege      12 000 Ft.

A Városházán Acsainé Dávid Ágnes, a Tatai Rend-ház Kft. ügyvezető igazgatója úgy nyilatkozott: - Tata tehetségekben gazdag város, mely kiemelten tervez és dolgozik a gyerekekért, a diákokért. Emellett persze a fiataloknak is nagy a felelősségük, ezért hitet, örömöt és kitartást kívánunk nekik, használják jól azt a tehetséget, amit ajándékba kaptak.

A 2019/20-as tanévre vonatkozó ösztöndíj nyertesei:

-Berbás Hanna  (Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem).

-Csölley Martin  (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus ének szak).

-Garamvölgyi Dávid  (Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar, államtudományi osztatlan mesterképzés).

-Heitz Ferenc Dániel  (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Kar, alkalmazott matematikus).

-Illés Eszter Zsófia  (Szent István Egyetem Tájrendező és kertépítő mérnöki alapképzési szak).

-Jakabovics Luca  (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ipari termék- és formatervezői szak).

-Kovács Réka Csenge  (Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi tanulmányok).

-Mészáros Dániel  (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar vegyészmérnök).

-Petró Liza  (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem építészmérnök).

-Somlyay Anna  (Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar, Geológus mesterszak).

Ösztöndíjasainknak gratulálunk, sikeres tanévet kívánunk nekik!

Az ösztöndíj pénzügyi fedezetét „A Humánszolgáltatások fejlesztése Magyary Zoltán mintajárásában” elnevezésű EFOP-1.5.2-16-2017-00043 azonosítószámú projekt keretén belül biztosítja az önkormányzat.