A koronavírus információs vonal telefonszáma: (06-80) 277-455; (06-80) 277-456

A magyar sajtó napja alkalmából találkoztak megyénk újságírói Tatán

Március 13-án Tatán találkoztak a megyei sajtó képviselői. Michl József polgármester minden évben kötetlen beszélgetésre hívja mindazokat, akik az elmúlt esztendőben segítették az önkormányzat kommunikációját és fontosnak tartották, hogy beszámoljanak a Tatán zajló eseményekről, városunk híreiről.

 

A találkozó hagyományosan a magyar sajtó napjához kapcsolódik. A magyar sajtó napját 1990-ben alapították és március 15-én tartják. 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit, a 12 pontot és a Nemzeti dalt.

Michl József polgármester a találkozó helyszínén, a Pikant Étteremben elmondta: - Hálásan köszönöm a sajtó minden munkatársának, hogy ilyen szép számban eljöttek, és hogy közvetítik, mindenki felé eljuttatják a híreket. Nincs könnyű dolguk, ezért is fontos, hogy  megköszönjük a munkájukat, a tatai találkozó pedig már hosszú évek óta hagyományosan jó alkalmat ad erre. Köszönetünket minden tatai nevében kifejezzük ilyenkor, akik olvassák, nézik, hallgatják a híreket, melyekből naprakészen, frissen tájékozódhatnak.

2020-ban két jubileumot is ünneplünk a helyi sajtóhoz kapcsolódóan, hiszen idén 30 éves a Tatai Televízió, és 5 éves a Tatai Patrióta Magazin. Ezzel kapcsolatban Michl József úgy nyilatkozott: - Jó érzés, hogy ilyen kerek évfordulókat ünnepelhetünk, hiszen a Tatai Televízió azon túl, hogy naponta tudósítja a tataiakat, meg is őrizte az elmúlt 3 évtized felvételeit. Ezzel egy óriási adatbázis jött létre, s a digitális történelemírás az utókor számára is lehetőséget ad arra, hogy bepillanthassanak az elődök életébe. A Tatai Patrióta Magazin oldalain pedig részletesebben tájékozódhatnak azok, akiket mélyebben foglalkoztat, mi történik Tatán, és mi áll a helyi hírek hátterében.

A kötetlen találkozón a térségünkben dolgozó újságírók, televíziós, rádiós szakemberek, az írott sajtó valamint az önkormányzati kommunikáció munkatársai vettek részt.