A koronavírus információs vonal telefonszáma: (06-80) 277-455; (06-80) 277-456

Támogatási alapot hozott létre az önkormányzat

A koronavírus miatt kialakult veszélyhelyzet komoly károkat okoz Tata városának, a gazdaságnak, mely együtt járhat munkahelyek átmeneti megszűnésével. Családok kerülhetnek nehéz helyzetbe, ezért Dr. Kórósi Emőke jegyző asszonnyal együtt úgy döntöttünk, hogy létrehozunk egy támogatási alapot, amelyet a Tata Város Szociális Háló Közalapítvány szakmai támogatásával fogunk felhasználni.

 

 

A Szociális Háló Közalapítvány kuratóriumának elnöke Magó Ottó – a Kistérségi Időskorúak Otthonának nyugalmazott vezetője –, akinek időskora miatt személyesen nincs lehetősége részt venni a veszélyhelyzet kezelésében, de a szociális területen szerzett tapasztalatai garanciát jelentenek a támogatás megfelelő felhasználására. A Szociális Háló Közalapítvány kuratóriumi elnöke és a kuratórium tagjai - Sziklai Tiborné, Andorka Ferencné, Vámosiné Illés Márta és Király Veronika - az alap felhasználására tett javaslataira, véleményére elektronikus úton számítanak az alap kezelői.

A támogatási alap céljai:

- természetbeni és pénzügyi támogatást nyújtani a veszélyhelyzet miatt nehéz helyzetbe került magánszemélyeknek, családoknak,

- segíteni a helyi védekezésben közreműködő önkéntesek munkáját,

- segíteni a helyi és térségi egészségügyi alapellátásban és szakellátásban, szociális ellátásban közreműködő intézmények feladatellátását, támogatni eszközbeszerzésüket.

Az alap pénzügyi forrását a Tatai Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselőinek a felajánlásai alkotják. Szeretnénk, ha ehhez a kezdeményezéshez az önkormányzat által fenntartott intézmények alkalmazottai, a városi tulajdonú cégek dolgozói is csatlakoznának lehetőségeik szerint. Várjuk magánszemélyek, cégek segítő felajánlásait is.

Az alap forrásainak felhasználásáról Tata Város polgármestere és a Tatai Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője együtt dönt a Szociális Háló Közalapítvány kuratóriuma véleményének kikérését követően, a kuratórium véleményét az elnök, Magó Ottó küldi meg az alap kezelőinek.

Az alap felhasználása külön eljárásrend szerint történik.

Tata Város támogatási alapjához az alábbi elkülönített bankszámlán lehet hozzájárulni:

  • Elkülönített bankszámla száma: 50440016-10030091
  • A számlatulajdonos neve: Tata Város Önkormányzata
  • A számlatulajdonos címe: 2890 Tata, Kossuth tér 1.
  • Aki adományozni szeretne, kérjük, a fenti bankszámlaszámra utalja át támogatását
  • Aki érdeklődik az alapról, munkanapokon 08:00 és 13:00 óra között a következő telefonszámot hívhatja: +36-34-588-616, vagy e-mailt küldhet a ph@tata.hu címre.

Összefogással, egymás megsegítésével könnyebben tudjuk megoldani a felmerült problémákat. Minden támogatás - legyen az bármilyen mértékű - segít egy embertársunknak, kérjük, csatlakozzon Tata Város támogatási alapjához!

Tata, 2020. április 8.

                       

            Michl József                                                             Dr. Kórósi Emőke

            polgármester                                                                        jegyző