Koronavírus információs vonal telefonszáma: 06 80 277 455; 06 80 277 456

Elhunyt Schwarczenberger István

Elhunyt Schwarczenberger István, a Güntner-Tata Kft. alapító ügyvezető igazgatója.

 

Schwarczenberger István 1945-ben született. Üzemmérnöki oklevele megszerzése után az egyetemi jelentkezését helyhiány miatt elutasították, s a Vegyépszernél kezdett el dolgozni, ahol 22 évet töltött el. Onnan került Komárom-Esztergom megyébe, Dorogtól egészen Győrig voltak kirendeltségeik, közben Nyergesújfalun, munkásszállón lakott. Akkoriban bővítették a dorogi gyógyszergyárat, a nyergesi Viscosát, dolgoztak a Timföldgyárban, a szőnyi Molajban, az Ácsi Cukor- és a Győri Vagongyárban. Mivel Tata a működési területük középpontjában volt, városunkba költözött, s megismerkedett feleségével, akivel 1970-ben alapítottak családot. Abban az időben a szerelővállalatok mindennapjai a különféle, állandóan változó technikai problémák megoldásával teltek, nagy szükség volt a találékonyságra, önállóságra, s hamar felfigyeltek Schwarczenberger Istvánra, akit munkája elismeréseként a Vegyépszer központjába hívtak, ahol főmérnöki beosztást kapott. Ezt követően némettudásának köszönhetően a Vegyépszer németországi részlegét vezethette. A családja is követte külföldre, de tatai otthonukat megtartották. Munkája során bejárta szinte egész Európát: Németország mellett Dániába, Angliába, Franciaországba, Olaszországba, Hollandiába és Párizsba is eljutott. 1981-84 és 1985-88 között 3-3 évet töltött az NDK-ban, majd az NSZK-ban. A Güntner egyik menedzserével a moszkvai repülőtéren találkozott, mindketten egy nemzetközi hűtés- és klímatechnikai vásárra utaztak. Kapcsolatuk céges oldalról is megerősödött, végül a Güntner és az akkori Tata Hűtőtechnika Ipari Szövetkezet létrehozta a Güntner-Tata Kft.-t. 13-an kezdték el a munkát, de nagyon hamar elérték az 50, majd a 100 fős létszámot. A Güntner tatai telephelye az elmúlt 3 évtizedben kis helyi vállalkozásból egy 1300 fős nagyvállalattá fejlődött, termékei a világ minden pontjára eljutnak. Schwarczenberger István 2006-ig vezette az 1990-ben létrejött tatai vállalatot. Munkája során mindig nagy hangsúlyt fektetett a társadalmi szerepvállalásra, és arra, hogy a cég munkatársai a lehető legjobb körülmények között végezhessék napi feladataikat.

Schwarczenberger István 1994 és 1998 között Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete és a Gazdasági Bizottság tagja, utóbbinak elnöke is volt.

2000-ben a cég Tata Városáért kitüntetésben részesült a város gazdasági életében, a munkahelyteremtésben, foglalkoztatásban betöltött kiemelkedő szerepéért, civil szervezeteknek nyújtott segítségéért. 2019-ben a Komárom-Esztergom Megye Gazdaságáért Életműdíjat Schwarczenberger István vehette át. Az Életműdíj kapcsán így nyilatkozott a Regio Regia magazinnak 2019-ben:- "A valódi menedzserlét, ami nekem megadatott, nagyon szép életet nyújt, ha azt valaki ki tudja aknázni. Én úgy érzem, jól sáfárkodtam a lehetőséggel, amit az Életműdíj is visszaigazolt. Ebben persze benne vannak a ma eredményei is, hiszen nem csak a váltás volt zökkenőmentes, de a folytatás is ígéretes. Folyamatosak a fejlesztések, beruházások, szépen gyarapodik a társaság, és ez nagy öröm számomra, hiszen az egyik fiam vezeti a céget, a másik pedig a Technológiai Osztály vezetőjeként járul hozzá a Güntner-Tata sikereihez.”

Schwarczenberger István temetésére 2021. február 17-én szerdán, 13:00 órakor  kerül sor Tatán, az Almási úti temetőben.

Fájó szívvel búcsúzunk tőle, Tata Város Önkormányzata mély részvéttel osztozik a család fájdalmában.

Isten nyugosztalja!