A koronavírus információs vonal telefonszáma: (06-80) 277-455; (06-80) 277-456

720 millió forint kiegészítő támogatást biztosít a kormány tatai fejlesztések teljes körű kivitelezéséhez

720 millió forintos kiegészítő támogatást ítélt meg a magyar kormány Tatának olyan korábban elnyert pályázatok teljes körű kivitelezéséhez, melyeknek megvalósítási költségei az elmúlt időszakban jelentősen megnőttek az eredeti tervekhez képest. A témában június 9-én rendeztek sajtótájékoztatót a Kőfaragó-házban.

 

Bencsik János miniszterelnöki biztos, országgyűlési képviselő a helyszínen úgy nyilatkozott: - A 2014 és 2021 közötti európai uniós költségvetési időszak beruházásairól beszélünk, melyeknek előkészítése már 2012-13-ban megkezdődött, a véglegesítésük pedig 2014-15-ben zajlott, amikor beadásra  kerültek azok a pályázatok, melyeket a Területi Operatív Programon keresztül Tata elnyert. Időközben azonban jelentős változások, áremelkedések történtek az építőanyagok és az építési kivitelezés piacán. Ez országosan azt eredményezte, hogy bármennyire is jól kalkuláltak az önkormányzatok 6-8 évvel ezelőtt, az akkor elnyert költségvetési forrásból már nem tudják teljes körűen megvalósítani a fejlesztéseket. Ezért van szükség arra, hogy a hazai költségvetés többletforrásokat biztosítson. Bencsik János kiemelte:- Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk most, hogy Tatának összességében 720 millió forintot biztosított a kormány az elmúlt hetekben, több projekt, így például a Kőfaragó-ház fejlesztésének befejezéséhez is.

A támogatás biztosítja azt, hogy egyrészt lezárulhassanak már megkezdett fejlesztések, valamint azt is, hogy megvalósulhassanak még el nem indított beruházások, a korábban elnyert pályázatok nyomán.

Michl József polgármester a sajtótájékoztatón köszönetet mondott Bencsik János országgyűlési képviselőnek valamint a magyar kormánynak a kiegészítő támogatásokért. Tata polgármestere a Kőfaragó-ház fejlesztésével kapcsolatban elmondta: - Hamarosan befejeződik a beruházás, amelynek során - mint ahogyan ez műemléki épületek esetében általában előfordul - menet közben jöttek elő váratlan helyzetek, amelyek módosítottak a befejezés időpontján. Az ingatlan mellett lévő öreg házat idő közben megvásárolta az önkormányzat, így a két udvar összenyitható lesz, ami egy lényegesen optimálisabb kihasználtságot ad a helyszínnek. A Kőfaragó-ház helyet ad majd egy Körmendi Géza emlékszobának, egy kiállításnak a tatai fazekasságról, sörfőző, aszaló és kávépörkölő műhelynek, és különböző közösségi tereknek. A városvezető hozzátette: - ezzel a fejlesztéssel egy olyan közösségi helyet szeretnénk létrehozni, ami elsősorban a tataiaké, de az ide érkező turisták is ezen, mint egy fogadótéren keresztül tudják majd megismerni a Kálvária-dombot és környékét.

A sajtótájékoztatón Viczenáné Czégény Ágnes, a körzet önkormányzati képviselője megerősítette, hogy a Kőfaragó-ház egy olyan ökoturisztikai központ lesz, amely területi egységet alkot a Kálvária-dombbal valamint a felújított Fellner Jakab kilátóval. Városunk új turisztikai attrakciója remélhetőleg kedvelt kirándulóhellyé válik majd.