A koronavírus információs vonal telefonszáma: (06-80) 277-455; (06-80) 277-456

Éjszakai kerekezés az Által-ér völgyében augusztus 29-én

Ötödik alkalommal kerül megrendezésre az éjszakai kerekezés augusztus 29-én az Által-ér völgyi kerékpárút mentén, amely 2020-ban elnyerte az Év kerékpárútja címet. A Tatabányáról Tatára tartó túra ezúttal is várja a kerékpározás szerelmeseit. Az ötletes fényárba öltöztetett bicajokkal ismét lehet hódítani. A rendkívüli hangulattal bíró örömkerékpározás idén is Vértesszőlősről indul a kőhídnál található Által-ér melletti kerékpár állomástól. Ebben az évben a tatabányai és tatai diákok kampányolnak a program sikeréért. Rigó Balázs, Tata alpolgármestere, Bátki Piroska, Tata diákpolgármestere és Kerekes Máté István, Tatabánya diákpolgármestere tartott sajtótájékoztatót a nyárvégi rendezvényről 2021. július 20-án.

Az esti kerekezés gyülekezője 2021. augusztus 29-én 19 órától lesz az Által-ér melletti vértesszőlősi kerékpár állomásnál, maga a túra pedig 19 óra 30 perckor indul majd. A szervezők arra kérik a kerekezőket, hogy csak kiválóan világító lámpákkal induljanak útnak. A díszítőelemként szolgáló ötletes lámpások is jöhetnek, csakúgy, mint az előző években. Nagyon fontos a közlekedési szabályok betartása, valamint az egymásra való odafigyelés és fegyelmezettség. Idén a tatabányai és tatai diákok közös munkával szervezik az előkészületeket.

Tata diákpolgármestere Bátki Piroska elmondta: - Idén is várható, hogy Komárom-Esztergom megyéből sok településről érkeznek vendégek, ahogy eddig is. A vértesszőlősi indulásnál autóval is lehet parkolni, így aki messzebbről jönne családdal, és gépjárművel érkezne, az a helyszínen tud autót hagyni. A fiatalokat arra kérjük, hogy kövessék az éjszakai kerekezés vezetőit az indulásnál. A program hangsúlyozottan örömtekerés. Kérjük a kerékpárúton a szabályok betartását, a kerékpárok kivilágítását. Útvonal: Vértesszőlős Kőhíd- Tata, Fáklya út az Öreg-tóig- Tókerülés a déli oldalon- Megálló a tatai várban- Közös fotó után szabadon indulhatnak tovább a résztvevők.https://ssl.gstatic.com/ui/v1/icons/mail/images/cleardot.gif

Kerekes Máté István Tatabánya diákpolgármestere megerősítette: - Az éjszakai kerekezés a továbbiakban is akkor marad különleges nyárzáró program, ha mindenki hozzáadja azt a kedvességet, figyelmességet, amelyet magával hoz. Rendkívül sok gyermek várható, így normál tempó mellett halad a sor. Vigyáznunk kell mindenkire az úton. A programban a bicajosok fantasztikusan bevilágíthatják lámpáikkal az Által-ér völgyét. A programban közös fotó készül Vértesszőlősön és Tatán a várban is. A tatabányai és tatai diákokat örömmel hívjuk a közös részvételre. Idén a rendezvény a TESCO közösségi eseményeket támogató - Ön választ, mi segítünk - pályázatán nyert támogatást, így a várban néhány ajándékot is ki tudunk sorsolni a fiatalok között.

Rigó Balázs, Tata alpolgármestere emlékeztetett a tatai kerékpáros fejlesztésekre és programokra: - A kerékpáros társadalom számára az Által-ér melletti kerékpárút a legkedvesebbek közé tartozik, amit a tavaly elnyert Év kerékpárútja cím is jelez. A város pedig elkötelezett a korábban megkezdett kerékpáros fejlesztések folytatása iránt. Erre jó példát szolgáltat a jelenleg épülő Tata és Baj közötti, valamint a nemrégiben átadott Tata-Agostyán kerékpárút is. De említhetem az Építők parkjában az idén májusban létesült bringapályát és a határon átnyúló kerékpározást szolgáló KOMBI kerékpárkölcsönző két tatai állomását egyaránt. A biciklisták mellett a kerékpáros programok sem kerülik el a várost. Nagyon örülünk annak, hogy az idén itt volt a Tour de Hongrie egyik befutója és az Old Lake Man Triatlon versenyt is újra megszervezték, és bízunk benne, hogy jövőre a Giro d’Italia is a városba érkezik, a járvány miatt elmaradt alkalmat pótlandó. Örömünkre szolgál, hogy Tata a bringások fókuszában van, és szeretettel várjuk az éjszakai kerekezés résztvevőit is városunkba.

A program 5 éve indult el a Peron Music Alapítvány önkéntes programjaként, majd gyorsan népszerű lett a családok, kerékpárosok körében. Bátki Piroska (Tata -Tavidök) és Kerekes Máté István (Tatabánya – VDÖK) diákpolgármesterek új lendületet és kreativitást adtak az éjszakai kerekezés ötödik évi megrendezéséhez.

Összefoglaló film 2019:

https://www.youtube.com/watch?time_continue=3&v=B9Ui7EM_H7g

 

Cserteg István