Koronavírus információs vonal telefonszáma: 06 80 277 455; 06 80 277 456

A Szent Kereszt Templomban lép fel a Szentegyházi Gyermekfilharmónia

Tatán ad koncertet a Szentegyházi Gyermekfilharmónia (becenevén a Fili), a Szent Kereszt Plébániatemplomban, szeptember 1-én 19 óra 30 perctől.

Nevüket 1983-ban kapták, ám igazi születésnapjuk egy évvel korábbra tehető, amikor az 1982-es tanévzáró ünnepségre Haáz Sándor az iskolai kórusnak és a hangszereseknek betanított négy dalt, amelyet a kórus a zenekarral együtt adott elő. A műsor akkor olyan nagy sikert aratott, hogy a folytatás mellett döntöttek. A 140 fős együttest székelyruhás gyermekkórus és amatőr fúvós, vonós zenekar alkotja.

A Gyermekfilharmónia rendszeresen szerepel Erdély kis és nagyvárosaiban, már több, mint 1000 fellépésen vannak túl. Az 1990-es első anyaországi szereplésük óta évente kétszer, nyáron és télen külföldi, főleg magyarországi hangversenykörútra utaznak. Kiemelkedő fellépéseik között tartják számon a törökországi, brüsszeli körútjaikat. Emellett a parlamenti koncertjeik, a debreceni virágkarnevál, marosvásárhelyi Kultúrpalota, Uránia Filmszínház, valamint Magyarország legszebb székesegyházaiban való fellepéseik is életre szóló élmények, de ahogyan honlapjukon olvasható (fili.hu), számukra egyaránt nagy megtiszteltetés bemutatkozni szórványban, eldugott falvacskákban is. A Külügyminisztérium a Filit választotta ki a Kárpát-medencéből, hogy 2013. június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából az Országház kupolacsarnokában adjon ünnepi hangversenyt, idén nyáron pedig rendhagyó koncerttel fogadták a magyar női kézilabda-válogatottat.

A Gyermekfilharmónia elsődleges feladata a hagyományőrzés. Emellett céljuk, hogy a muzsikaszó, az éneklés, a népdalok erejét felhasználva közösséget próbáljanak teremteni. A tatai koncert szeptember elsején este fél 8-tól a Szent Kereszt Plébániatemplomban ingyenes lesz, de a Fili alapítványa adományokat elfogad.

CsatolmányMéret
Kép ikon Fili koncert-plakát.jpg887.59 KB