A koronavírus információs vonal telefonszáma: (06-80) 277-455; (06-80) 277-456

Ülésezett városunk képviselő-testülete

Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 29-én tartotta idei első őszi ülését a Városháza dísztermében, ahol ezúttal 17 napirendi pontot tárgyaltak.

A napirendek előtt Michl József polgármester emlékezett meg a közelmúltban elhunyt Lentulai Máriáról, a Fiatal Utazók Klubjának volt vezetőjéről. Lentulai Mária városunk civil szervezeteinek, különösen a sport, helytörténeti és kulturális közösségeinek tevékenységét évtizedeken át lelkesen, önkéntesen segítette, szervezte. Az önkéntesség, az önzetlen, másokért végzett munka élete végéig átszőtte a mindennapjait, tevékenységét az évek során számos elismeréssel díjazták, többek között Tata képviselő-testülete 2019-ben Tata Városáért kitüntetés ezüst fokozatában részesítette Lentulai Máriát. Fájó szívvel búcsúzunk tőle, Tata Város Önkormányzata mély részvéttel osztozik a család fájdalmában.

A szeptemberi testületi ülés első napirendi pontja a Humán és Ügyrendi Bizottság új tagjának megválasztása volt. Miután a bizottság egyik külsős tagja korábban lemondott, a helyét Kőszegi Istvánné vette át, aki a díszteremben esküjét is letette. Kőszegi Istvánné nyugdíjazása előtt egészségügyi területen dolgozott, a jövőben több évtizedes szakmai tapasztalatával nem képviselő tagként segíti majd a Humán és Ügyrendi Bizottság munkáját.

A rendelet-alkotáshoz kapcsolódó előterjesztések sorában városunk képviselői a költségvetési rendelet módosításáról is szavaztak. A költségvetés módosítása az év folyamán többször is kötelező feladat, hogy a büdzsé a korábbi döntések átvezetésével a lehető legaktuálisabb legyen. Michl József polgármester az ülés utáni sajtótájékoztatóján elmondta: - Többek között a magyar kormánytól kapott többletfinanszírozást kellett átvezetni a költségvetésbe, ami részben az intézményeink finanszírozásához kapott központi támogatás növekedését jelenti, valamint azt az összességében 700 millió forintot, amelyet az önkormányzat kiegészítésként kapott meg az uniós pályázataihoz.

A képviselő-testület a Tatai Rendőrkapitányság vezetője kinevezésének előzetes véleményezéséről is voksolt. Május elseje óta Farkas Gábor rendőr dandártábornok, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitányának döntése nyomán a tatai kapitányság élén Krasula János r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, a dorogi kapitányság korábbi vezetője áll. Krasula János r. ezredes eddig megbízottként látta el a feladatát, októbertől viszont már kinevezéssel folytatja munkáját, a kinevezést a képviselők egyhangúlag támogatták. Krasula János az ülésen személyesen számolt be arról, hogyan kezdte meg városunkban munkáját, és milyen célokat fogalmazott meg a jövőre nézve.

Az ülés vagyongazdálkodáshoz kapcsolódó előterjesztései között szerepelt a Tanuszoda működésére vonatkozó döntés meghozatala. Michl József tájékoztatott arról, hogy a Kőkúti Iskolában lévő Tanuszoda újraindul. A városvezető hozzátette: - A kötelező karbantartási munkákat elvégeztük, a Tankerületnek pedig köszönet azért, hogy megelőlegezte ennek a negyedévnek az óradíjait. A jövőben a Tatai Városgazda Nonprofit Kft. lesz a Tanuszoda üzemeltetője egy szakmai alvállalkozó bevonásával, és a tervek szerint a napokban el is indulhat az oktatás a diákoknak valamint a tatai óvodásoknak egyaránt.

A hónap utolsó szerdáján ingatlanügyekben is döntések születtek a képviselő- testület ülésén, ezek között volt a Cseke-tó partján, a horgászház mellett található épület bérbeadására vonatkozó pályázat elbírálása. Az öltöző és egykori büféépületről szóló döntés célja az, hogy a jövőben a környezethez méltó ingatlan fogadja az Angolparkba látogatókat. Michl József a témában úgy nyilatkozott: - A Tata Városi Teniszklub megkereste az önkormányzatot, mivel szeretne fejleszteni. A szóban forgó épületet a testületi döntés nyomán hosszabb távra bérbe adja a város, a bérlő a bérleti díj nagy részét előre kifizeti, s emellett vállalja, hogy az ingatlant megújítja és kinyitja a Cseke-tó parti sétány felé is. Az előre megkapott bérleti díjat a város átadja a teniszklubnak, a klub pedig a pénzből továbbfejleszti a pályáit és azok környékét. Tata polgármestere elmondta:- Reméljük, hogy egy nagyon szép és a tájba illeszkedő fejlesztése valósul meg az épületnek, ami várhatóan 2022 közepén kezdődik majd el.

A képviselők több, humánszolgáltatáshoz kapcsolódó döntést is meghoztak, többek között arról, hogy az önkormányzat ismét csatlakozik a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez.

Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete soron következő ülését várhatóan október végén tartja majd.