A koronavírus információs vonal telefonszáma: (06-80) 277-455; (06-80) 277-456

Az 1981-es tatai rocktanácskozásra emlékeztek városunkban

A 40 évvel ezelőtt, 1981-ben Tatán megrendezett országos rocktanácskozásra emlékeztek városunkban október 1-én, a Zene Világnapján, a Peron Music Alapítvány és Tata Város Önkormányzata szervezésében. A Vértesszőlősi út mellett rocktörténeti emlékhelyet avattak, majd ezt követően pódiumbeszélgetéssel folytatódott a program a Peron Music Könnyűzenei Tehetséggondozó és Képző Központban.

 

1981. március 23. és 25. között a hazai pop és rockzene képviselői Tatán találkoztak a kádári-aczéli kultúrpolitika könnyűzenei vezetőivel. A Mező Imre KISZ Továbbképző Központban tartott tanácskozás egyik központi témája a szabadfoglalkozású zenei előadóművészek szakszervezetének megalakítása volt. A pártállam és a könnyűzenei műfaj képviselőinek feszült és ellentmondásos viszonyáról is szóló tatai rocktanácskozáson számos reform napirendre került. Emellett azonban érvényben maradt, hogy aki a párt szerint tilosban járt, arra letiltás, hatósági figyelmeztetés, bírósági eljárás, felfüggesztett, vagy akár letöltendő börtönbüntetés várt. Almási Tamás rendező filmet készített az eseményről, melyet „Sok húron pendülnek” címmel mutattak be 1982-ben. A dokumentumfilm a hatalom és a könnyűzene korabeli viszonyáról szól. A Kádár-rendszer nem hordozta tenyerén a pop-rock zenészeket, ezért számított különleges alkalomnak, hogy a Művelődési Minisztérium és a Kommunista Ifjúsági Szövetség találkozót szervezett a hatalom képviselői valamint a könnyűzenészek között, megvitatva a hazai zenei szakma helyzetét.

Demeter Szilárd, a magyar könnyűzene koordinálásáért és társadalmasításáért felelős miniszteri biztos ezzel kapcsolatban Tatán úgy fogalmazott: - Ez a 40 éve történt esemény volt az első olyan szervezett összejövetele a könnyűzenei szereplőknek, amelyen nem egyénenként próbáltak érvényesülni, hanem az egész műfajt képviselték. Most, négy évtizeddel később tartunk ott, hogy a könnyűzenét önálló művészeti ágként, önálló jogon, önálló értékként tudjuk prezentálni. Elmondhatjuk végre azt, hogy amit 40 éve elkezdtek a rockzenészek, azt mára sikerült úgy átvinni a kormányzati döntéshozatalon, hogy ma már a kormányzat és a minőséget, értéket képviselő művészeti ág együttműködéséről beszélhetünk.

Október 1-én a legendás tanácskozásra emlékezve egy emlékhelyet avattak fel az esemény egykori helyszínének közelében, a Vértesszőlősi út mentén, az Esély táborhoz vezető lehajtónál. A stilizált gitárt ábrázoló emlékkőre Benkő László, az Omega együttes egykori billentyűsének szavai kerültek fel:  

„Állandóan azt hallottam, hogy ez tilos, az tilos, keveset hallottam ezzel szemben azt, hogy mit szabad, meddig szabad.”

A rocktörténeti emlékhely mellett Michl József polgármester úgy nyilatkozott: - Tata sok más mellett a művészetek városa is, hiszen az Esterházy családnak köszönhetően régi hagyományai vannak ezen a téren. Nagyon jó érzés az, hogy a modern világból, jelen esetben a könnyűzene történelméből is vannak tatai kötődésű emlékeink. Sokat gondolkodtunk azon, hogyan tudnánk az 1981-es rocktanácskozásnak emléket állítani, míg végül egy tardosi kő mellett döntöttünk, rajta Benkő László az eseményhez és a korhoz is nagyon jól illő idézetével. A városvezető hozzátette: - Mindig tanulunk a múltból, és nagyon fontos tanulnunk abból, amit elrontottak, amivel károkat okoztak az elődeink.

A program a Peron Music Könnyűzenei Tehetséggondozó és Képző Központban folytatódott, ahol a témához kapcsolódóan Rigó Balázs beszélt a készülő Városi Zenei Koncepcióról. Arra a kérdésre, hogy a koncepcióban milyen szerepet kap a könnyűzene műfaja, Tata alpolgármestere elmondta: - A zenei koncepcióban a könnyűzene nem önállóan jelenik meg, hiszen az elképzelésünk elsősorban az együttműködésre épül. A zene minden területéről összehívtuk azokat, akik a klasszikus műfaj, a népzene vagy éppen a könnyűzene világában  tevékenykednek. A célunk az, hogy a város zenei élete tovább fejlődjön, s erősödjön az együttműködés a különböző műfajok között, így a közös munka és az együtt dolgozó közösségek megteremtése a legfontosabb a koncepcióban a kapcsolatok erősítése által.

Az esemény helyszínén egy rövid fellépés erejéig a tatai tehetségközpont néhány diákja is bemutatkozott a közönségnek. Pap Tibor, az intézmény vezetője a tehetséggondozással kapcsolatban elmondta: - Az 1981-es rocktanácskozáson elhangzott az is, hogy a könnyműfajnak nincsen oktatása, ez pedig nagy hátrányt jelentett a zenészek, különösképpen az utánpótlás számára. Ezért volt nagyon fontos 2019 őszén a tehetségközpontunk megnyitása, ami egy  régóta fennálló hiányt igyekszik enyhíteni, s jelenleg több, mint 60 fiatalt segít a tehetsége kibontakoztatásában, a szakmai alapok elsajátításában. Pap Tibor hangsúlyozta: - A Peron Music Könnyűzenei Tehetséggondozó és Képző Központban számunkra az a fontos, hogy azok, akik itt tanulnak, önazonossá tudjanak válni. Ezért nem szórakoztató zenészeket képzünk, hanem alkotó művészeket, akik meg merik írni és elő merik adni a saját dalaikat, műveiket. A zenei kultúránk jövője azon múlik, hogy születnek-e új magyar dalok és, hogy tudunk-e 10-20-év múlva is majd arról beszélgetni, hogy milyen dalok készültek a múltban.

Az eseményen egy pódiumbeszélgetésen elevenítették fel a négy évtizeddel ezelőtti tatai eseményeket. Dr. Csatári Bence történész, Bródy János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenésszel, Trunkos Andrással, Almási Tamás Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezővel és Barabás Jánossal, az Állami Ifjúsági Bizottság egykori titkárával beszélgetett. A pódiumbeszélgetés résztvevői saját emlékeiket, tapasztalataikat osztották meg a közönséggel nem csupán a legendás tanácskozásról, hanem az azt körbevevő társadalmi-politikai viszonyokról valamint a kor könnyűzenészeinek helyzetéről, problémáiról.

A rendezvényen az érdeklődők a magyar könnyűzene elmúlt évtizedeit feldolgozó kötetekkel is ismerkedhettek, valamint megtekinthették „Az Erdélyi magyar könnyűzene bakeliten” című kiállítást, mely a tehetségközpont folyosóján október végéig látogatható az intézmény nyitvatartási idejében.

További részletek az 1981-es tatai rocktanácskozásról:

http://poptortenetiemlekpont.hu/tatai-rocktanacskozas

Almási Tamás filmjének elérhetősége:

https://www.youtube.com/watch?v=lVRA81oN0MQ

A rendezvény és az azt követő fogadás az SKHU/WETA/1901/4.1/117 számú,  "Baráti kapcsolat két keréken - Tata és Szőgyén között" című Interreg projekt keretében valósult meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával.

www.skhu.eu

www.rdvegtc-spf.eu

#Cyclocoop