Koronavírus információs vonal telefonszáma: 06 80 277 455; 06 80 277 456

Közös projektben vett részt Tata és Szőgyén

Az Új Kajakház Ökoturisztikai Központban rendezték a „Baráti kapcsolat két keréken - Tata és Szőgyén között” elnevezésű Interreg projekt záróeseményét és a pályázat keretében elkészült útikönyv bemutatóját október 28-án.

 

A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program Kisprojekt Alapjából, a „PT4 - A határon átnyúló intézményközi együttműködés szintjének javítása és az állampolgárok közötti határon átnyúló együttműködés kiszélesítése” forrásból finanszírozott projekt vezető partnere Szőgyén Község Önkormányzata, projektpartnere pedig Tata Város Önkormányzata volt.

Az Érsekújvári járásban található Szőgyén község Tata első Kárpát-medencei testvértelepülése, a testvértelepülési megállapodás aláírására 1997-ben került sor. Az azóta eltelt időszakban az együttműködés során számos közös projekt valósult meg, több alkalommal pályázati finanszírozással, intézmények és civil szervezetek közreműködésével. A „Baráti kapcsolat két keréken - Tata és Szőgyén között” című projekttel kapcsolatban Méri Szabolcs, Szőgyén polgármestere elmondta: - A pályázat a fiataloknak egy feladatot, kihívást jelentett, hiszen a könyvet időre el kellett készíteni, ez pedig összehozta őket és nagyon élvezték is a munkát, ami tovább erősítette a testvértelepülések közti közösségépítést.

A projekt alapötletét a két település között évente lezajló, nagy hagyománnyal rendelkező ifjúsági kerékpártúrák, valamint az ezekhez kapcsolódó városnézések, felfedezőutak, kulturális programok adták. A tatai és szőgyéni kerékpárosok számba vették az őket összekötő kerékpáros útvonal mentén található legfontosabb látnivalókat, a két település vállalkozó kedvű  diákjai pedig egy intenzív workshop keretében felkeresték azokat a helyszíneket, amelyek érdeklődésére tarthatnak számot városunkban és Szőgyénben. Párhuzamosan dolgoztak a két helyszínen, és minden nap felvették egymással a kapcsolatot interneten keresztül. Fényképeztek, rajzoltak, ismertetőket fogalmaztak, majd munkájuk nyomán született meg az az 1000 példányban megjelent, 200 oldalas úti zsebkönyv, mely a „Zsebszendvics” címet kapta. A kiadvány, amellett, hogy látnivalókat, nevezetességeket mutat be, a kerékpározást, mint egészségtudatos és környezetbarát közlekedési módot is népszerűsíti.

A projekt záróeseményén Michl József, Tata polgármestere köszöntőjében kiemelte: - Az útikönyv megjelentetése azért is jó ötlet, mert folytatható, így a jövőben a többi testvértelepülésünkkel együttműködve is készíthetünk hasonló kiadványokat. Michl József hozzátette, hogy az alkotás közben igazi közösség is összekovácsolódott és nagyon jó volt látni a lelkes fiatalokat, akik között a munka során igazi barátságok szövődtek.

A projekt fontos részei voltak azok a programok , melyek Tata és Szőgyén  kulturális identitásából, hagyományaiból nyújtottak ízelítőt. Ilyenek voltak a szőgyéni Pató Pál Napok valamint a Tata és Térsége Civil Napok, melyeken nagy létszámú közönség szerezhetett élményeket és tartalmas kikapcsolódást. A „Zsebszendvics” készítéséről és az ötletadó kerékpártúráról egy kisfilm is készült, melyet a projekt záróeseményén mutattak be az érdeklődőknek. A helyszínen Rigó Balázs elmondta: - Az útikönyv azokat a látnivalókat, érdekességeket mutatja be, melyet a készítői ajánlanak akár a kortársaiknak, akár másoknak. A munka két héten át zajlott a Bláthy Iskola és a Talentum Iskola 10 diákja jóvoltából itt Tatán, és Szőgyénben ugyancsak 10 fiatal dolgozott rajta a Csongrády Lajos Alapiskolából. A projekt egyik célja az volt, hogy a fiatalok a gyakorlat során tanulják az együttműködést és együttgondolkodást, a határidők betartását és egy kiadvány elkészítésének folyamatát. Tata alpolgármestere külön köszönetet mondott Szigetvári Krisztina tanárnőnek, aki a munkát grafikai szempontból irányította, Magyarics Gábor TDM menedzsernek, aki turisztikai oldalról segítette a fiatalokat, Osgyáni Zsuzsannának, az önkormányzat nemzetközi referensének, aki az egész projektet összefogta és a zsebkönyv ötletét adta,  Csókás Juditnak, aki a projektmenedzsmentben vállalt fontos feladatot, valamint Méri Szabolcs polgármesternek, aki a szőgyéni munkát irányította.

Az SKHU/WETA/1901/4.1/117 regisztrációs számú, "Baráti kapcsolat két keréken - Tata és Szőgyén között" című projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. #Cyclocoop