Koronavírus információs vonal telefonszáma: 06 80 277 455; 06 80 277 456

Üléseztek a képviselők a Városházán

Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete március 30-án tartotta soros ülését a Városházán, a képviselők ezúttal 15 napirendi pontban hoztak döntést.

 

A márciusi ülés a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálatával kezdődött, ezt követően a városképi jelentőségű épületek felújításának támogatásáról szavaztak. Ezzel kapcsolatban az ülést követő sajtótájékoztatóján Michl József polgármester elmondta: - 5 millió forintot szánunk arra, hogy a város kiemelt körzeteiben lévő épületek homlokzati megújítására pályázni lehessen. Egy-egy pályázat esetében minimum 1 millió forintot tudunk adni, és a cél az, hogy a Tata frekventált területein lévő, elsősorban műemléki jellegű vagy helyi védett épületek megújításához az önkormányzat is hozzá tudjon járulni.

A gazdasági társasághoz kapcsolódó előterjesztések sorában a képviselők szavaztak a Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. 2022. évi közművelődési és szolgáltatási tervéről valamint a Tatai Rend-ház Kft. idei üzleti tervéről. A hónap utolsó szerdáján megtartott ülés humán témái között szerepelt egy beszámoló a Kuny Domokos Múzeum igazgatójának öt éves vezetői tevékenységéről, valamint elbírálták a tatai múzeum intézményvezetői munkakörére beérkezett pályázatot is. Michl József polgármester tájékoztatott arról, hogy a képviselő-testület egyhangú igennel választotta meg Dr. Schmidtmayer Richárdot továbbra is a tatai múzeum igazgatójának. A városvezető hozzátette: - Támogatjuk azt a szemléletet, azt a szellemiséget és azt a fajta munkát, amelyet igazgató úr folytat a múzeum élén. Az itt élők számára is egyre jobban látható, hogy mi minden történik a múzeumban, hogy mint megyei múzeum is milyen sokféle tevékenységet végeznek a régészeti feltárásoktól kezdve a kiállítások megszervezésén át a múzeumpedagógiáig. A testület egyhangú szavazatával ezt a munkát, a múzeum megerősödését köszönte meg Dr. Schmidtmayer Richárdnak. Reméljük, hogy a közeljövőben elindul a múzeum megújítása, részben úgy, hogy a Tata Szíve Program nyomán a volt rendelőintézetben kialakul az intézmény új bázisa, irodákkal, műhellyel és kiállítótérrel, részben pedig a Tatai Vár felújításával.

Az ülésen elbírálták a Tatai Bartók Béla Óvoda magasabb vezetői pályázatát is, melyen Szijjné Mokánszki Natália indult újra.  A képviselő-testület jó szívvel fogadta az ő pályázatát is, hiszen egy nagyszerű szakembert ismerhettünk meg a személyében az elmúlt években, aki odaadó és elhivatott a gyermekek fejlesztésében és szeretettel teli nevelésében kollégáival együtt. Ezt értékelve fogadták el a képviselők a pályázatát, és újabb 5 évre megbízták az intézmény vezetésével - nyilatkozta Michl József.

A Városházán március 30-án a képviselő-testület jóváhagyta a közművelődési alapszolgáltatásokat végző szervezetek 2022. évi szolgáltatási terveit és a „Gyermekbarát város” ez évi intézkedési tervét, valamint véleményt nyilvánított a Tatabányai Tankerületi Központ fenntartása alá tartozó egyes köznevelési intézmények átszervezéséről. Az ülésen tájékoztató hangzott el az Európai Uniós pályázatokról és a magyar kormány által biztosított támogatásokról is, ezzel kapcsolatban Michl József elmondta: - Egy újabb jó hír a tataiaknak, és köszönet Bencsik János országgyűlési képviselőnknek, hiszen ismét nagyszerű lehetőséget nyert el a város. 500 millió forintos támogatást nyertünk el arra, hogy új óvodát építhessünk Kertvárosban, ugyanazon a telken, ahol a jelenlegi Kertvárosi Óvoda van. Remélhetőleg az ősz folyamán ki tudjuk majd írni a közbeszerzést, és indulhat az építkezés. Szintén az aktualitások közé tartozik az a hír is, hogy elindul az Ady Endre utcán található volt tiszti klub átépítése, ahová a Móricz Zsigmond Városi Könyvtár költözik majd, ugyanis aláírtuk a kiviteli szerződést és reméljük, hogy a helyszínen egy bő év alatt elkészül a város új, modern könyvtára.

Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete következő ülését várhatóan április utolsó szerdáján tartja majd.