Koronavírus információs vonal telefonszáma: 06 80 277 455; 06 80 277 456

Tatán zárta a tanévet a Soproni Egyetem vezetősége

Kihelyezett vezetői értekezlet tartott a Soproni Egyetem Tatán, a Piarista Rendházban június 22-én.

 

Az épületben 2017-ben kezdte meg működését a Tatai Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ (KFKK), ahol az oktatás a Soproni Egyetemmel közös szervezésben indult el. Az egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kara először Csecsemő és Kisgyermeknevelő Alapszakot indított a tatai központban. Azóta bővült a képzési portfólió, hiszen már a gyógypedagógiai szakot is választhatják az érdeklődők, emellett pedig az elmúlt években több pedagógus továbbképzés is sikeresen lezajlott városunkban az együttműködésnek köszönhetően.

Prof. Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora az egyetem elmúlt évi munkáját összegezve elmondta: - A mögöttünk álló hónapokban sok változás volt az egyetem életében, valamennyi képzési programunk átalakult, 43 tantervet hangoltunk össze, aminek eredményeként sikerült megteremteni a képzések közötti összhangot. Emellett lezajlottak az intézmény infrastrukturális megújulásának első lépései is. Dr. Fábián Attila hozzátette: - A fejlesztések tovább folytatódnak, s ennek az útnak a tatai képzés egy fontos ékköve, ezért további terveink is vannak annak érdekében, hogy az együttműködésünk még magasabb szintre lépjen.

A Soproni Egyetem eredményeit számos elismeréssel jutalmazták, például idén felkerültek a Round University Ranking (RUR) Világranglistára, ahol 20 specifikus indikátoron keresztül komplex módon értékelték a teljesítményt. Ezzel az intézmény bekerült a világ legjobb 1000 egyeteme közé, ahol a 812., az európai egyetemek között pedig a 312. helyen áll, míg a hazai egyetemek rangsorában a 7. helyet szerezte meg.

A tatai vezetői értekezlet helyszínén Michl József mondott köszöntőt. A városvezető az esemény kapcsán úgy nyilatkozott: - Ha ma hazánkban egy vidéki kisváros felsőoktatást akar a településén, akkor létre kell hoznia egy Közösségi Felsőoktatási Képzési Központot. Ez maga a hardware, az eszközrendszer, melynek tartalmát, magát a szoftvert, a tudást, a KFKK-val szerződésben álló egyetemek hozzák el, különböző képzések formájában. Jó dolog kimondani, hogy Tatán már van diplomát adó felsőoktatás is. A célunk az, hogy a lehetőségeket bővítsük, s egyre többféle képzést tudjunk elhozni a Piarista Rendházba. Ehhez folytatni kell az épület felújítását, a tető és az emeleti rész megújítását, amely jelentős költséggel jár. Azt reméljük, hogy látva az itt zajló együttműködéseket és az eredményes munkát, tudunk majd támogatást szerezni a bővítéshez, megújításhoz.

A kihelyezett vezetői értekezlet résztvevői a megbeszélést követően Tatával ismerkedtek, s városnéző körútjuk során látogatást tettek az Esterházy-kastélyban is.